Miért van az, hogy a kutya szónak van jelentése? Miért érti meg azt a barátunk, ha annyit mondunk neki, hogy "kutya"? A Kansasi Állami Egyetem filozófusa, Elliott Wagner ezekkel a kérdésekkel foglalkozik legfrissebb kutatásában. Vizsgálatai a "szemantikára", azaz a jelentéstanra fókuszálnak.
Wagner, aki egyetemi docens, most két másik filozófussal és egy matematikussal dolgozott együtt azon, hogy a játékelmélet segítségével elemezzék a kommunikációt és azt, hogy ez a kommunikáció miként nyer értelmet - írja a Phys.org .
"Ha bemegyek egy kávézóba, és rendelek egy kapucsínót, általában nem gondolok bele abba, hogy miért lehetséges, hogy a nyelv, amit használok, segít annak a vágyamnak a kifejezésében, hogy szeretnék egy kapucsínót" - fejtegette a filozófus. Vagyis kutatásukban a világ egyik legalapvetőbb aspektusával foglalkoznak - összegzett Wagner.
A kutatók a című szaklapban tették közzé eredményeiket. Wagner meg is jegyezte: ritka alkalom, hogy filozófiai tárgyú kutatás egy természettudományos szakfolyóiratban jelenjen meg. A munkában még két filozófus vett részt: Simon Hutteggar és Brian Skyrms. Ők a Kaliforniai Egyetem irvine-i részlegében dolgoznak. A társszerző matematikus pedig Pierre Tarres, a Toulouse-i Egyetem munkatársa volt, aki Franciaországból segített be a többieknek.
A kutatók az úgynevezett evolúciós játékelméletet hívták segítségül ahhoz, hogy megértsék: miként tesznek szert jelentésre szavak és cselekvések, méghozzá természetes úton. Megvizsgálták a biológiai evolúció, a társas tanulás és más adaptív folyamatok esetleges szerepét a folyamatban.
A játékelmélet a matematika azon területe - egyik kidolgozója egyébként a magyar Neumann János volt -, amely matematikai elvonatkoztatással, absztrakcióval képezi le a társadalmi interakciókat és a kommunikációt. A kommunikáció két felet feltételez: egy (jel)adót és egy (jel)vevőt. Az adó üzenetet küld a fogadónak, és ezt egy jellel vagy jelzéssel teszi meg.
A (jel)vevő ezután a jelzésnek megfelelően cselekszik a világban. Ezt az interakciót nevezik jeljátéknak. (A jelzésjáték fordításként egyébként jobban megfelelne az angol eredetinek, a "signaling game"-nek.)
A kutatók a jeljátékot használták fel a természeti világ információáramlásának tanulmányozására. Ez a folyamat egyébként egy biológiai szerveződés minden szintjén megtörténik Wagner szerint. Így például a Pseudomonas baktériumok vegyi jelek révén kommunikálnak egymással, ahhoz, hogy meg tudják támadni az ember immunrendszerét.
A majmok vokalizációt (ezt nyelvtanilag hangzó megnyilatkozásnak is nevezik magyarul) használnak az egymással való "beszélgetésre". A pávakakas a tollait használja arra, hogy a jelezze "vonzerejét" a tojónak. Az emberek pedig gesztusokat és a nyelvet használják a kommunikációra. Ezek mind-mind eltérő modelljei a kommunikációnak.
Ezek a típusú modellek természetesen már régóta ismertek a kutatók előtt. Wagner és kutatótársai most viszont a jeljátékok dinamikáját tanulmányozták. A kutatók az evolúció és az egyedi tanulás folyamatait is beépítették új elméletükbe, hogy meghaladják az eddigi elméletek és modellek "előítéleteit", meggyökeresedett beidegződéseit.
E modellek révén a kutatók egy jeljátékot kezdtek el, amelyben a jeladó üzenete még semmilyen "előre beépített" jelentéssel nem bírt. Ahogy a jeljáték továbbfejlődött, a jeladó üzenete kezdhetett reflektálni a "világ állapotára". A "jelfogó", a "vevő" pedig elkezdhetett arra válaszolni, reagálni, ami a "világ állapotának megfelelő" dolognak tűnt.
Egy ilyen "önkényes, tetszőleges" folyamatnak az eredményeként a kiinduló jelzés elkezdett jelentést kapni. Pedig a kiindulópont egy tetszőleges jel, jelzés volt - ez a jel a kezdet kezdetén tehát még semmilyen jelentéssel nem bírt - mégis, egyszercsak kezdett beindulni a folyamat - magyarázta Wagner. "Úgy tűnik, mintha egy szó jelentése varázsütésre jött volna létre, méghozzá egy természetes folyamat eredményeként."
Ha a kutatók be tudják bizonyítani, hogy ez a folyamat a modellek széles körében előfordul, akkor képesek lehetnek megmagyarázni, hogy egy szó vagy cselekvés miként kap jelentést.
