Hatvan év után azonosítottak egy megégett kislányt

Hat évtized után, DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani egy korábban ismeretlen kislányt, akinek megégett maradványait még 1960-ban találták meg az arizonai sivatagban.

1960 júliusában bukkantak rá egy ismeretlen gyermek maradványaira az arizonai Congressben. Korábbi vizsgálatok előbb 6-8 évre, később 3 és 6 év közöttire becsülték az életkorát.

DNS
DNS-vizsgálat tett pontot az ügy végére. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

A Little Miss Nobody néven emlegetett kislány temetésére egyébként a prescotti közösség gyűjtött pénz. A sírkövére is ez a név került.

Végre kiderült, ki volt Little Miss Nobody

Mutatjuk, mit tudnak a mai DNS-tesztek .

A négyéves újmexikói Sharon Lee Gallegost az Alamogordóban élő nagyanyja kertjéből rabolták el egy héttel az előtt, hogy az ismeretlen holttestet megtalálták Arizonában. Az újmexikói hatóságok nem tudták megállapítani, hogy ki rabolta el, és ölte meg a gyermeket, de a nyomozást azóta sem zárták le.

A bűnügy 2015-ben vett fordulatot, amikor a megégett gyermek holttestét exhumálták, és DNS-mintát vettek belőle. A genetikai vizsgálat segítségével megtalált Sharon Lee Gallegos szülei időközben már elhunytak, de unokaöccse, Ray Chavez egy sajtókonferencián köszönetet mondott a hatóságoknak, hogy nem adták fel, és sikerült azonosítani nagynénjét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!