Hatékony a mágnesterápia fülcsengés ellen?

A Loyola Egyetem Orvostudományi Karának kutatói azt vizsgálják, hogy a noninvazív mágnesterápia új típusa segíthet-e a fülcsengéstől szenvedő betegeken.

A transzkraniális mágneses stimuláció (TMS) rövid mágneses impulzusokat küld az agyba. Az eljárást 2009-ben hagyták jóvá olyan súlyos depresszióban szenvedő betegek kezelésére, akik esetében legalább egy antidepresszáns nem vált be.

Fülzúgás (tinnitus) esetén a beteg külső hangforrás nélkül érzékel hangokat az egyik vagy mindkét fülében. Ez a hang csengés, súgás, zúgás, ciripelés vagy kattogás is lehet. A rendellenességnek egyelőre nincs gyógymódja. A fantom hangok érzékelése depresszióban szenvedő emberekben kifejezettebb lehet, ráadásul időnként az antidepresszáns gyógyszerek is okozhatnak fülzúgást.

Dr. Murali Rao, a Loyola Egyetem kutatásának vezetője elmondta, már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a TMS segíthet a fülzúgásban szenvedő betegeknek. A két rendellenesség együttes jelenléte rendkívül korlátozó lehet, és a mostani kutatás első alkalommal vizsgál olyan személyeket, akik depresszióban és fülzúgásban is szenvednek.

Transzkraniális mágneses stimuláció során a beteg egy kényelmes, párnázott székben foglal helyet. A feje bal oldalán elhelyezett mágnestekercs rövid mágneses impulzusokat küld az agy felszínére, ami olyan áramlökéseket hoz létre, amelyek az agysejteket stimulálják. Az áram az agy mélyebb területein elhelyezkedő hangulatszabályozó áramkörökre gyakorol hatást, és az okozott változások jótékony hatást fejtenek ki a depressziós betegekre . A kezelés 35-40 percig tart.

A tervezett kísérletben 10-15 beteg fog részt venni, akik hetente öt kezelést kapnak 4-6 hétig. A résztvevőket a kezelési folyamat alatt háromszor vizsgálja meg orvos. A kezeléshez nincs szükség érzéstelenítésre, és a terápiát követően a beteg azonnal folytathatja szokásos tevékenységeit. A korábbi kutatások alapján a kezeltek nem tapasztalnak emlékezetvesztést vagy görcsöket. Mellékhatásaként csupán enyhe fejfájás vagy a fejbőr bizsergése jelentkezhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.