24 percig volt halott, ezt látta közben – már nem a végként tekint a halálra

Egy 50 éves nőnek megállt a szíve, megosztotta, mit látott és érzett, mialatt az életéért küzdöttek.

„A halál nem a vég. Már tudom, mi van odaát” – osztotta meg Tessa Romero a Mirroron. Az 50 éves nőnek megállt a szíve és összeesett, majd 24 percig volt halott, mire sikerült újraéleszteni.

egy nő belép a mennybe
A halál utáni béke érzéséről nem Tessa számolt be először. Fotó: Getty Images

Béke és nyugalom várta a halál után

Az újságíró és szociológus Tessa napja olyannak indult, mint bármelyik másik hétköznap: elvitte iskolába a lányait. Ám hazafelé váratlan fordulatot vett minden, hirtelen megállt a szíve. Elmondása szerint miközben fentről látta, hogyan küzdenek életéért a mentősök, a túlvilágon töltött idő egy örökkévalóságnak tűnt. „Az első dolog, ami feltűnt, az a hatalmas béke. Hosszú idő óta először nem éreztem fizikai vagy lelki fájdalmat, vége volt a szenvedésnek. Mélységes megkönnyebbülést éreztem, mintha egy hatalmas súlyt vettek volna le rólam.” 

„Emlékszem, hogy a testem felett lebegve néztem le a jelenetre. Egy testet láttam ott feküdni. Zavaró volt, mert nem voltam tudatában annak, hogy halott vagyok. Ébernek és tudatosnak éreztem magam, ezért nem értettem, hogy miért nem lát vagy hall engem senki. Korábban nem hittem az ilyen jelenségekben, de amikor magamhoz tértem, teljes bizonyossággal tudtam, hogy amit átéltem, az nem álom volt” – tette hozzá.

Tessa a halálközeli élménye előtt néhány hónapig rengeteg tünettel küzdött. Az orvosok számtalan vizsgálatot elvégeztek, de egyik sem adott egyértelmű választ, így nem derült ki, mi okozza a panaszait. „Nyomasztó időszak volt, mert egyre rosszabbul éreztem magam. Az orvosaim közül többen is egyetértettek abban, hogy mivel nem találnak választ, a tüneteimnek lelki háttere lehet. Abban az időben ugyanis életem legnehezebb szakaszán mentem keresztül. Néha, amit nem engedünk ki magunkból, azt végül a testünk kiabálja ki magából.”

Tessának a halálközeli élménye óta teljesen megváltozott az élete. „Korábban rettegtem a haláltól, úgy tekintettem rá, mint valami sötét, bizonytalan és fájdalmas dologra. Azok után, amit átéltem, megértettem, hogy a halál nem a vég, hanem egy átmenet. Olyan, mintha átlépnénk egy ajtón egy olyan helyre, ahol mindennek van értelme, ahol a szeretet és a béke mindent beborít. Azóta minden pillanat értékes lett, és végre megértettem: csak az számít, hogyan szeretünk, milyen társak vagyunk, és hogyan hagyunk nyomot mások lelkében."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.