Ha leszokik, nyer tíz évet!

A dohányzás legalább tíz évet elvesz a nők életéből, de a legújabb kutatás szerint ez a veszteség jelentősen csökkenthető azzal, ha valaki elég korán lemond a káros szenvedélyről.

A legutóbbi számában közzétett tanulmány szerzői több mint egymillió 50 és 65 év közötti brit nő adatait vizsgálták, akiket tizenkét éves utánkövetésnek vetettek alá. A kutatás elején a nők 20 százaléka dohányos, 28 százaléka exdohányos, 52 százaléka pedig nemdohányzó volt.

Az eredmények azt mutatták, hogy azok a nők, akik még három évvel a kutatás kezdete után is dohányoztak, közel háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg a következő kilenc éven belül, mint a nemdohányzók. A halálozás kockázatának háromszoros növekedése azt jelenti, hogy az 50-es, 60-as és 70-es éveikben járó női dohányosok összes halálozásának kétharmadát a dohányzás okozza. A dohányosok körében a halálozás kockázata az elszívott cigaretták mennyiségével egyenes arányban nőtt, bár a kutatás alapján még a kevesebbet dohányzók (1-9 szál cigaretta naponta) is kétszer nagyobb valószínűséggel halhatnak meg, mint a nemdohányzók.

Az Oxford Egyetem kutatói Sir Richard Peto vezetésével azt is kimutatták, hogy azok a nők, akik negyven éves koruk előtt leszoktak, a folyamatos dohányzással összefüggő megnövekedett halálozási kockázat több mint 90 százalékát elkerülték, akik pedig harmincéves koruk előtt szoktak le, a fokozott kockázat több mint 97 százalékát elkerülhették.

"Ha a nők ugyanúgy dohányoznak, mint a férfiak, ugyanúgy meg is halnak" - magyarázta Sir Peto, "De ha akár a férfiak, akár a nők még középkorukban leszoknak, ezzel akár tíz életévet is nyerhetnek."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.