Gének alapján választunk barátokat

Madarat tolláról, embert barátjáról - tartja a mondás. És valóban. A DNS-ünk nagymértékben meghatározza, hogy kikkel lógunk együtt szívesen - tudjuk meg a Kaliforniai Egyetem friss kutatásából, amely a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban jelent meg.

"Ha a teljes genomot vizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy általában erős genetikai hasonlóságot mutatunk a barátainkkal. Sokkal több DNS-beli egyezés van azokkal az emberekkel, akikkel szoros barátságot ápolunk , mint a vadidegenekkel" - állítja a kutatás egyik vezetője, James Fowler professzor.

A felmérés során több mint 1900 ember génállományát vizsgálták, akik vagy egymással rokonságban nem álló barátok voltak, vagy idegenek. Kiderült, hogy a barátok génállományának legalább egy százaléka megegyezik, és nagyjából mintha negyed unokatestvérek lennének, akiknek az ükszülei közösek.

A barátok tényleg a családunk

"Egy laikus számára az egy százalék jelentéktelenek egybeesésnek tűnik, de egy genetikus számára ez egy rendkívül komoly szám. Külön elgondolkodtató, hogy a legtöbb ember nem is ismeri a negyed unokatestvéreit. Mégis, ösztönösen bennünk van a képesség arra, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik hozzánk hasonlóak " - fűzi az eredményekhez Nicholas Christakis, a Yale Egyetem szociológia- és evolúciós biológia professzora.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!