Okosabbak azok, akiknek sok barátjuk van

A barátságok fenntartása gyakran próbára teszi az agyunkat - állítják brit kutatók. Ezért például, ha sok jó barátunk van, valószínűleg jók a kognitív képességeink, amikkel megértjük, mit is gondol a másik.

Megéri népszerűnek lenni - persze nem csak a kapcsolati tőkék szempontjából, hanem az agyunk kapacitása miatt is. A kutatók ugyanis összefüggést találtak a sok baráttal rendelkező emberek és a nagyobb agyi prefrontális kéreg között. Ez az agyi terület a magas szintű gondolkodásért felelős, vagyis, ha nagyobb, jobban tudunk kezelni bizonyos szituációkat és akár okosabbak is lehetünk.

A kutatók egy negyvenfős csoportot vizsgáltak meg MRI-vel (mágneses képalkotó) valamint arra is megkérték a résztvevőket, hogy egy hét alatt írják össze kik a barátaik, és kikkel állnak nem szakmai kapcsolatban. "Azt találtuk, hogy azok, akiknek több barátjuk van, jobban teljesítettek a mentális teszteken, és megnagyobbodott a prefrontális kérgük" - mondta az egyik kutató, Robin Dunbar professzor, az Oxford Egyetem munkatársa.

Ez volt az első olyan kutatás, ami arra világított rá, hogy a szociális képességeket az agy mérete is meghatározza. Sőt fordított következtetéseket is levonhatunk: az agy mérete meghatározza a szociális képességeinket, ami lehetővé teszi, hogy sok barátra tegyünk szert.

A taulmány a című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra