Fogyni segít a berkenyekivonat

Amerikai kutatók megállapították, hogy a berkenye antioxidáns hatásán keresztül állatkísérletekben hozzájárult a testsúly, a testzsír és a vércukorszint szabályozásához. A berkenyekivonat Észak-Amerikában mint étrend-kiegészítő kapható a patikákban.

A berkenyebokor Észak-Amerikában őshonos, a lombhullató fák erdeiben található meg, de létezik háziasított fajtája is. A bogyó színe alapján számos forma elkülöníthető. A természetben madarak étrendjéül szolgál, de Amerikában emberek is fogyasztják, illetve teát is főznek a a berkenyéből (Aronia). Megállapították, hogy a berkenyében megtalálhatóak az antocianinnak nevezett antioxidáns anyagok, melyek védenek a szennyeződés, illetve a sugárzás káros hatásaitól. Korábban biztatónak bizonyult az anyag daganatellenes, és gyulladásgátló hatása is. Néhány antocianin – melyeket a berkenye is tartalmaz – javítja a vércukorszintet, és az inzulin funkcióját.

Dr. Bolin Qin és Dr. Richard Anderson (Mezőgazdasági Intézet) a berkenyekivonat cukorbetegségre hajlamos patkányokra gyakorolt hatását tanulmányozta – eredményeikről az Amerikai Táplálkozási Társaság 2010-es, anaheimi konferenciáján számoltak be.

Az állatokban hathetes fruktóz-gazdag étrend segítségével alakították ki az inzulinra való érzéketlenséget. Ezt követően az állatokat tiszta vízzel, kis, illetve nagy koncentrációjú berkenyekivonattal itatták hat héten keresztül, majd összehasonlították az állatok testsúlyát, testzsírját, vércukorszintjének szabályozását, valamint a gyulladásos molekulák szintjét.

Qin és Anderson megállapították, hogy azok az egyedek, akik koncentrációtól függetlenül berkenyét fogyasztottak, a vizsgálat végén alacsonyabb testtömeggel, valamint (főként a hasi tájékon) alacsonyabb testzsírral rendelkeztek. Továbbá kontrollhoz képest a kivonat csökkentette a vércukorszintet, a triglicerid- és a koleszterinszintet, valamint a rossz koleszterint szállító LDL-t. Ismert, hogy ezek a változások emberi szervezetben csökkentik a cukorbetegség és a szív- és érbetegségek kockázatát. A kutatók az eredményeket a génszintű változások vizsgálatával támasztották alá, melyek a gyulladásgátlás, és valószínűleg a daganatgátlás irányába hatnak.

A kutatók az állatkísérletes következtetések humán alkalmazhatóságára a jövőben újabb vizsgálatokat terveznek.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között várható. Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.