Fogyni akar? Ne így próbálja!

Ha a kilókkal való harc egy végtelen csatának tűnik, egy új kutatás talán elárulja ennek okát: a kalóriamegszorító diéták megnehezítik a fogyást és az elért súly megtartását, mivel a kalóriabevitel csökkentése megemeli a kortizol szintjét.

"Most először sikerült embereken is bizonyítani, hogy a kalóriamegszorítás növeli a kortizolszintet" - mondta el A. Janet Tomiyama, a Kalifornia Egyetem ösztöndíjasa, a kutatás vezetője. "Úgy véljük, ez az egyik oka, hogy a fogyókúrázók hosszútávon képtelenek megtartani elért súlyukat."

A kalóriaszámlálás stresszessé tesz, azonban nem ez, hanem maga a kalóriabevitel csökkenése emeli meg a kortizolszintet, amely végül súlygyarapodáshoz vezet. Teljesen mindegy, hogy milyen módszerrel számoljuk a kalóriákat, az eredmény ugyanaz lesz. Egy adott időpontban az amerikai felnőttek 47 százaléka fogyókúrázik, azonban akár 64 százalékuk is többet hízik vissza később, mint amennyit leadott.

Tomiyama és csapata 121 nőt osztottak négy csoportba, minden csoport másféle diétát tartott. Az egyik a kalóriákat számlálta (napi 1200 volt a megengedett), a második normálisan evett, de számolta a kalóriákat, a harmadik 1200 kalóriát vitt be naponta, de nem kellett számolniuk semmit, míg a negyedik normálisan evett, mindenféle számolgatás nélkül. A kortizolszintek méréséből kiderült, hogy a kalóriamegszorítás növelte a kortizolszintet, a kalóriaszámolgatás pedig a stressz-érzetet. Mivel pedig a fogyókúra általában rossz közérzettel és kellemetlen érzésekkel jár együtt, ez kihat a végső eredményre is.

Ha több kalóriát égetünk el, mint amennyit beviszünk, fogyhatunk, azonban a szigorú kalóriamegszorítás, a különböző fogyókúrás tabletták és porok, továbbá a méregtelenítő csodakúrák csak csalódást okoznak és még több súly jön vissza ránk. A szakértők szerint a fogyáshoz vezető legjobb módszer az, ha egészségesen táplálkozunk, rendszeresen mozgunk és türelmesek vagyunk. Mivel életmódváltásról van szó, csak így érhetünk el tartós sikert.

A tanulmány a Psychosomatic Medicine folyóirat online számában jelent meg.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még főleg északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.