Fertőző az Alzheimer?

A kutatók azt állítják, hogy a betegséget bizonyos esetekben fertőzés okozza, ezért néha akár ugyanolyan fertőző lehet, mint a kergemarhakór.

A neurológiai rendellenesség okozta agyi károsodás hasonló ahhoz, amit az olyan fertőző betegségek eredményeznek, mint a kergemarhakór, illetve annak emberi megfelelője, a Creutzfeldt-Jakob betegség. A houstoni Texas Egészségtudományi Központ kutatói azt vizsgálták, mi okozhatja a degeneratív betegségre jellemző fehérjelerakódást az agyban. Az egereken végzett kísérletből az derült ki, hogy ez akkor következik be, amikor egy normális fehérje eltorzul, majd úgy kezd terjedni, hogy a "jó" fehérjéket rosszakká alakítja át. Hasonló folyamat zajlik le a kergemarhakór és a Creutzfeldt-Jakob betegség esetén is.

A kutatást vezető Claudio Soto elmondta, az eredmények arra utalnak, hogy néhány Alzheimer-kóros eset fertőzés eredményeként alakulhat ki, ami más neurológiai betegségek, például a kergemarha kór és a Creutzfeldt-Jakob betegség esetén is előfordul. A kísérletben egy Alzheimer-kóros beteg agyszövetét fecskendezték be egy csoport egérbe, majd az eredményeket összevetették egy kontroll csoporttal, amelynek tagjait egy egészséges ember agyszövetével oltottak be. Kiderült, hogy a demens agyból származó kivonatot kapott egerekben a betegséggel járó plakkok alakultak, míg a kontrollcsoportban nem tapasztaltak ilyen változást.

A kutatók úgy vélik, a Molecular Psychiatry folyóiratban megjelent eredményeik jelentős következményekkel járhatnak a szörnyű betegséget kiváltó háttérmechanizmusok megértésére, és előrelépésekhez vezethetnek a betegség megelőzésében illetve kezelésében.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Alapvetően derült időre számíthatunk, de főleg a nyugati és az északkeleti tájakon időnként fátyol-, helyenként gomolyfelhők is lehetnek az égen. Esetleg északnyugaton még az esti órákban néhány csapadékgóc előfordulhat. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél, amely kedd hajnalban az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul, és elkezd megélénkülni.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken akár több fokkal alacsonyabb, míg a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken, belvárosokban és a szelesebb északnyugati tájakon ennél magasabb értéket is mérhetünk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.