Felfalna valamit? A hormonok is tehetnek róla!

Ehetünk az éhség csillapításáért, valamint kedvtelésből. Az ezeket a vágyakat szabályozó agyi útvonalakat korábban külön vizsgálták, most azonban a Rockefeller Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a két útvonal szorosan összefügg egymással.

A Nature Neuroscience szaklap legfrissebb számában megjelent tanulmányban a kutatók arról számolnak be, hogy az agy közvetíti a kapcsolatot az ételpreferenciák és az éhség között. Jeffrey M. Friedman, a Rockefeller Egyetem kutatója az 1990-es években felfedezte, hogy az éhségen alapuló étvágyat részben a leptin nevű hormon közvetíti. Amikor egy egér lefogy, vagy megfosztják a tápláléktól, leptinszintje csökken, ami a tápanyagbevitel megnövelését eredményezi. Ennek megfelelően hízás után a leptinszint megemelkedik, melynek következtében a táplálékbevitel csökken. A kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy ez az emberekben is hasonlóan működik.

Más kutatásokból az derült ki, hogy amikor az emberek esznek, az agy jutalmazási központja is működésbe lép. A jó ízű étel, például a cukor fogyasztása aktiválja a dopamintermelést, amit más kellemes stimulusok, például a szex vagy a kokain is kiváltanak.

Friedman és munkatársai úgy vélték, hogy a leptinkoncentráció változásai befolyásolhatják ezeket az útvonalakat, ezáltal hatást gyakorolhatnak arra, mennyire ízlik valakinek az étel. A cukor és más finom ételek magas jutalmazási értéke nyilvánvaló kihívást jelent a fogyókúrázóknak, ezért a leptinnek a kedvtelésből való evésre gyakorolt hatásának megértése lehetőségeket nyújthat arra, hogy új kezelések alkalmazásával lehessen beavatkozni, amelyek csökkentik az étel iránti vágyat, és csökkentik a fogyókúrás visszaesés kockázatát.

E kérdés vizsgálatához azonban arra volt szükségük a kutatóknak, hogy kiderítsék, mennyire szeretik az egerek a cukrot. Ehhez Karl Deisseroth találmányát vették igénybe, amely egy lézernyaláb segítségével bármikor képes aktiválni idegsejtek alcsoportjait élő egerek agyában. Friedman és munkatársai úgy manipulálták az egereket, hogy a dopamintermelés akkor aktiválódjon, amikor folyadékok fogyasztásának hatására a lézer bekapcsolódott. Az egerek a lefetyelés számával tudták szabályozni a dopaminerg neuronok aktiválását, így a kutatók el tudták érni, hogy az egerek megszeressék az ehhez kapcsolódó folyadékot. Ezután meg tudták határozni, hogy a jutalmazási útvonal e mesterséges aktiválása felülmúlta-e azt a jutalmazási jelet, amelyet az állat a különféle önitatókban lévő egyes tápanyagok fogyasztásából kapott. A kutatók az önként kiváltott dopamintermelés aktiválása és a szukróz közötti választást nevezték az "ízlés" meghatározásának.

A kísérletben a kutatók háromféle folyadékot adtak az egereknek: az egyik szukrózt, a másik mesterséges édesítőszert, szukralózt tartalmazott, a harmadik pedig sima víz volt. Normál esetben az egerek előnyben részesítik a szukrózt a szukaralózzal szemben, valamint a két édesítőszert a vízzel szemben. Az eredmények azt mutatták, hogy hiába váltottak ki mesterségesen dopamintermelést a lézerrel a víz kapcsán, az egerek ennek ellenére az édesítőszert választották. Amikor azonban a szukralózhoz kötötték a lézeres közvetlen aktiválást, a kutatóknak sikerült "átszoktatniuk" az egereket a mesterséges édesítőszerre a szukrózzal szemben.

A kutatók szerint ez megmagyarázza, miért magasabb az eladása a természetes édesítőkkel készült termékeknek azóta, hogy az élelmiszeriparban 1947-ben bevezették a mesterséges édesítőszereket. A kísérlet azt bizonyítja, hogy a cukrot nem a nyelvünkre, hanem az agyunkra gyakorolt hatásai miatt részesítjük előnyben a mesterséges édesítőszerekkel szemben. Amikor pedig a kutatók olyan egerekkel ismételte meg a kísérletet, amelyek 24 óráig koplaltak, az éhes állatok többé nem szerették jobban a szukrakóz és lézer kombinációt. Az idő 93 százalékában szukrózt ittak.

A leptinszint vizsgálata érdekében a kutatók ezután leptint fecskendeztek be koplaltatott egerekbe. Az állatok újra a szukralóz és mesterséges dopaminaktiválást részesítették előnyben. Friedman szerint a preferencia változása azt mutatja, a leptinszint befolyásolja azt, milyen erős szerepet játszik a dopaminrendszer az ételpreferenciák közvetítésében. Amikor az állat éhes, alacsonyabba a leptinszintje, a kalóriadús táplálék, vagyis a szukróz jutalmazási értéke magasabb, mint a lézeres dopaminaktiválással kombinált szukróznak. A leptin visszafordította ezt a hatást: amikor a hormonszint magas volt, az állatoknak kevésbé ízlett a cukor, vagyis annak jutalmazási értéke csökkent. Friedman szerint további kísérletekre lesz szükség annak meghatározására, hogyan és hol érzékelik a szukróz tápértékét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.