Ezt használták, amikor még nem volt vécépapír

Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a vécépapír nem állt az idők kezdete óta az emberiség rendelkezésére. Ám a "rászorulóknak" a feltalálása előtt is meg kellett oldaniuk, hogy kis- és nagydolguk után valamennyire megtisztítsák az intim részeiket. Mutatjuk, mely korokban mit vettek igénybe erre a célra.

Az Index cikke szerint a görögök a kövekre és a kerámiadarabokra esküdtek, míg a rómaiak közösen használtak egy olyan botot, aminek a végére szivacsot vagy szövetdarabot kötöttek. Kínában pedig a Szung-dinasztia előtt minden kezük ügyébe kerülő papírterméket befogtak a nemes célra - kivéve azokat, amiken a híres filozófus, Konfuciusz bölcseletei találhatók. Ezeket ugyanis, ha meg tudták oldani, mellőzni kellett. Kínában egyébiránt a 14. században már nagyüzemben gyártották a vécépapírt, az uralkodó pedig kifejezetten puha, parfümmel átitatott papírt rendelt erre a célra.

Kiderült, rosszul ülünk a vécén A huszadik század valóságos forradalmat hozott a mellékhelyiségekben. Széles körben elterjedt a vízöblítéses illemhely, és megjelent a puha WC-papír. Az új módi azonban új problémákat is okozott: a székelés kényelmesebbé, mégis nehezebbé vált. Mi volna hát az optimális módszer? Részletek itt .

Közben a világ más pontjain még jóval később is kevésbé kifinomult módszerekhez nyúltak. A gazdagok gyapjút, kendert vagy különböző textíliákat használtak, a szegényebbek jobb híján vagy a folyóban mosták meg magukat, vagy levéllel, papírral, fűvel, gyümölcsök héjával tisztálkodtak.

Az ókori görögök a vécépapírt kövekkel, kerámiadarabokkal helyettesítették
Az ókori görögök a vécépapírt kövekkel, kerámiadarabokkal helyettesítették. Fotó: Getty Images

1990-es évek: megjelenik a nedves toalettpapír

A forradalmat a nyomtatott sajtó elterjedése hozta meg. Bizonyos források szerint ekkor terjedt el az is, hogy a naptárak és kalendáriumok sarkát kilyukasztották, hogy egyszerűbb legyen felakasztani egy szögre, majd letépni belőle megfelelő a mennyiségű lapot, és tisztálkodásra használni. Bár Angliában Sir John Harington költő már 1596-ban feltalálta az öblítős vécét, a vécépapír nagyüzemi gyártása csak 1857-ben indult el.

Ami a nedves toalettpapírt illeti, az első ilyen termékkel az 1990-es években rukkolt elő Angliában az Andrex nevű cég. Mivel azonban súlyos dugulásokat okozott, több önkormányzat is kampányokban igyekezett felhívni az emberek figyelmét, hogy ne dobják a vécébe , mert nem győzi a csatornarendszer.

Alternatív módszerek széles skálája

Mára egyébként a különféle vécépapírtípusok mellett számtalan alternatív megoldás is létezik: gondoljunk csak az indiaiakra, akik dolguk végeztével a bal kezükkel mossák meg magukat. Igen elterjedt még a bidé , és egyre több helyen tűnnek fel olyan vécék, amelyekbe zuhany és szárító is be van építve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!