Az Index cikke szerint a görögök a kövekre és a kerámiadarabokra esküdtek, míg a rómaiak közösen használtak egy olyan botot, aminek a végére szivacsot vagy szövetdarabot kötöttek. Kínában pedig a Szung-dinasztia előtt minden kezük ügyébe kerülő papírterméket befogtak a nemes célra - kivéve azokat, amiken a híres filozófus, Konfuciusz bölcseletei találhatók. Ezeket ugyanis, ha meg tudták oldani, mellőzni kellett. Kínában egyébiránt a 14. században már nagyüzemben gyártották a vécépapírt, az uralkodó pedig kifejezetten puha, parfümmel átitatott papírt rendelt erre a célra.
Közben a világ más pontjain még jóval később is kevésbé kifinomult módszerekhez nyúltak. A gazdagok gyapjút, kendert vagy különböző textíliákat használtak, a szegényebbek jobb híján vagy a folyóban mosták meg magukat, vagy levéllel, papírral, fűvel, gyümölcsök héjával tisztálkodtak.
1990-es évek: megjelenik a nedves toalettpapír
A forradalmat a nyomtatott sajtó elterjedése hozta meg. Bizonyos források szerint ekkor terjedt el az is, hogy a naptárak és kalendáriumok sarkát kilyukasztották, hogy egyszerűbb legyen felakasztani egy szögre, majd letépni belőle megfelelő a mennyiségű lapot, és tisztálkodásra használni. Bár Angliában Sir John Harington költő már 1596-ban feltalálta az öblítős vécét, a vécépapír nagyüzemi gyártása csak 1857-ben indult el.
Ami a nedves toalettpapírt illeti, az első ilyen termékkel az 1990-es években rukkolt elő Angliában az Andrex nevű cég. Mivel azonban súlyos dugulásokat okozott, több önkormányzat is kampányokban igyekezett felhívni az emberek figyelmét, hogy ne dobják a vécébe , mert nem győzi a csatornarendszer.
Alternatív módszerek széles skálája
Mára egyébként a különféle vécépapírtípusok mellett számtalan alternatív megoldás is létezik: gondoljunk csak az indiaiakra, akik dolguk végeztével a bal kezükkel mossák meg magukat. Igen elterjedt még a bidé , és egyre több helyen tűnnek fel olyan vécék, amelyekbe zuhany és szárító is be van építve.
