Ezt ette 12 halálraítélt utoljára

Magyarországon már régóta nem lehet törvényesen kivégezni senkit. De az Egyesült Államokban még ma is vannak államok, amelyek érvényben tartják a halálbüntetést. A kivégzéseknek szigorú szabályai vannak, amelyek az utolsó étkezésekre is vonatkoznak. Most saját szemünkkel láthatjuk e rendkívül sajátos börtönkosztot.

Az USA 31 államában (és persze sokfelé a világon) még él a halálbüntetés, ahogy az a szokás is, hogy az elítélt maga jelölheti meg, hogy milyen menüt kér az utolsó étkezés alkalmával. Vannak persze bizonyos megszorítások. Floridában például az utolsó étkezés költsége nem haladhatja meg a 40 dollárt, és a fogásoknak helyben kell készülniük.

Az élelmiszer fotós Henry Hargreaves soha nem értett egyet a gyakorlatban a halálbüntetéssel, de amikor 2011-ben meghallotta, hogy Texasban eltörölték a különleges utolsó „rendelés” szokását, elhatározta, hogy feldolgozza ezt a témát.

Kutatni kezdett, s talált egy nyilvános adatbázist, amelyben megőrizték, hogy melyik elítélt milyen menüt fogyasztott utoljára az életében. „Ez az első alkalom, hogy ezeket az embereket humanizálták. Úgy gondolom, hogy az ennivalón keresztül lehetőség van megérteni ezeket az embereket valódi emberi lényekként” – mondta a fotós a Business Insidernek.

Mivel még soha senki sem tett közzé fényképet egy rab utolsó étkezéséről, Hargreaves különféle beállításokban fényképezte le a fogásokat. Nem tudhatta ugyanis, hogy ezeket a fogásokat hogyan szervírozták: rekeszes műanyagtálcán, fém vagy rendes terítéken.

Bár Hargreaves megvan a saját véleménye a halálbüntetésről, nem akarta, hogy a nézetei meglátsszanak a munkáján. Művészi tükröt akart tartani az emberek elé, hogy levonhassák a saját következtetéseiket.

Az utolsó menük fotói ide kattintva láthatók.

Victor Feguer, 28 éves, Iowa – emberrablás és gyilkosság. Végrehajtás: halálos injekció, 1963.

Egyetlen olívabogyó egy mélytányéron.

John Wayne Gacy, 52 éves, Illinois -– nemi erőszak és 33 rendbeli gyilkosság. Végrehajtás: halálos injekció, 1994.

12 sült garnélarák vödörben, eredeti KFC-recept, sült krumpli, egy font eper.

A méreginjekció a legtöbbet használt kivégzési módszer az Amerikai Egyesült Államokban. Egy egy uniós tiltás miatt azonban lassan elfogynak a készletek, ami véget vethet a mesterséges halálnak a tengerentúlon. Részletek! Timothy McVeigh, 33 éves, Indiana – 168 rendbeli gyilkosság. Végrehajtás: halálos injekció, 2001.

Két pint menta- és csokis jégkrém.

Ricky Ray Rector, 42 éves, Arkansas – két rendbeli gyilkosság. Végrehajtás: halálos injekció, 1992.

Steak, sült csirke, cseresznyés Kool-Aid (üdítőital), pekándiópite.

Stephen Anderson, 49 éves, Kalifornia – betöréses lopás és támadás, börtönből való szökés, hét rendbeli gyilkosság. Végrehajtás: halálos injekció, 2002.

Két grillezett sajtos szendvics, egy csésze túró, hominy, kukoricakeverék, őszibarackpite, csokis fagyi, retek.

Ted Bundy, 43 éves, Florida – nemi erőszak, nekrofília, börtönből való szökés, 35 rendbeli gyilkosság. Végrehajtás: villamosszék, 1989.

Visszautasítja a speciális étkezést, így a hagyományos utolsó étkezést kapja: steak (közepesen véresen), egyszerű tojás, röszti, pirítós és lekvár, tej, gyümölcslé.

Ángel Nieves Díaz, 55 éves, Florida – gyilkosság, emberrablás, rablás. Végrehajtás: halálos injekció, 2006.

Elutasította az étkezést, azért a rendszeresített börtönkosztot szolgálták fel, de azt sem fogyasztotta el.

Ronnie Lee Gardner, 49 éves, Utah – betörés, rablás, két rendbeli gyilkosság. Végrehajtás: kivégzőosztag, 2010.

Homárfarok, steak, almás pite, vaníliafagylalt. Közben a Gyűrűk ura trilógiát nézte.

Allen Lee "Tiny" Davis, 54 éves, Florida – rablás és három rendbeli gyilkosság. Végrehajtás: villamosszék, 1999.

Homárfarok, sült burgonya, fél font garnélarák, hat uncia sült kagyló, fél vekni fokhagymás kenyér, 32 unciás A and W sör.

Teresa Lewis, 41 éves, Virginia – gyilkosság, összeesküvés és a rablás. Végrehajtás: halálos injekció, 2010.

Sült csirke, borsó vajjal, almás pite, Dr. Pepper üdítő.

Ferdinando Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti, 36 és 39 éves, Massachusetts – két rendbeli gyilkosság. Végrehajtás: villamosszék, 1927.

Leves, hús, kenyér, tea. Massachusetts kormányzója 1977-ben kiadott egy nyilatkozatot, hogy igazságtalanul ítélték el őket. Az ügy még le nem zárult le.

Ronnie Threadgill, 40 éves, Texas – gyilkosság. Végrehajtás: halálos injekció, 2013.

Sült csirke burgonyapürével és szósszal, zöldség, édes borsó, kenyér, tea, víz, puncs. Texas 2011-ben eltörölte a „utolsó étkezés” szokását, így ő ugyanazt az ételt kapta, mint mindenki más az adott börtönegységben.

Forrás: Business Insider

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.