Ezért lehetnek feledékenyek a nők

Terhessége előrehaladásával számos kismama számol be fokozódó feledékenységről és egy új kutatás szerint ezt a megemelkedett hormonszintek agyra gyakorolt hatása okozza.

"Számos nő érdeklődik a téma iránt és aggódik a memóriájáért, hogy visszatér-e majd, miután terhesség alatt úgy érzik, kognitív képességeik romlottak" - mondta el Diane Farrar, a brit Bradford Egyetem Egészségkutató Intézetének tudósa.

Farrar és munkatársai a kismamák térbeli memóriáját vizsgálták - ez a memória tárolja, hol parkoltunk le autónkkal vagy hová tettük le a lakáskulcsunkat. A kutatók a kismamák nemi hormonjainak szintjét is megmérték, majd egy kérdőív segítségével mérték fel hangulatukat és szorongásuk mértékét. A vizsgálatban résztvevő 23 kismama eredményeit 24 nem terhes nőével hasonlították össze.

A második és harmadik trimeszterben a kismamák jelentősen rosszabbul teljesítettek a térbeli memóriát vizsgáló teszteken, mint a kontrollcsoport, a memóriára gyakorolt hatás három hónappal a szülés után is fennállt. A kismamák hangulata a terhesség során rosszabb volt és több szorongásról számoltak be, ez azonban a szülés után három hónappal kiegyenlítődött.

Az eredmények azt sugallják, hogy a vérben keringő nemi hormonok magasabb szintje negatív hatást gyakorol a térbeli memóriáért felelős agyi területekre, különösen a hippokampuszra. "Biztosan tudjuk, hogy a nemi hormonok túl magas szintje károsítja az idegsejteket" - nyilatkozta Farrar a LiveScience internetes portálnak hozzátéve, hogy egyedül ebből a vizsgálatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. "Csak találgathatunk, hogy a nemi hormonok vannak hatással a kognitív funkciókra."

Egy másik lehetőség, hogy a kismamák nyomott hangulata befolyásolja a memóriát, annak ellenére, hogy a hangulat javult a szülés után, a memória pedig nem. Ha a nemi hormonok állnak a memóriaromlás hátterében, akkor ezek szintjeinek visszarendeződése húzódhat el.

Farrar megjegyezte, hogy nem minden kismama tapasztal memóriaromlást, de akik úgy érzik, nő a feledékenységük, sokat profitálhatnának abból, ha a tudósok meghatároznák, hogy ez egy normális jelenség-e, amely szülés után megszűnik.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még főleg északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.