Ez tényleg nem vicc! 11 meglepő tény az emberi testről!

1. Léteznek kék bőrű emberek

Nemcsak a tudományos-fantasztikus filmekben találkozhatunk kék emberekkel. Az argyria nevű igen ritka mérgezés az ezüst illetve az ezüstszármazékok túladagolásakor jelentkezhet, ennek hatására a bőr kékre vagy ezüstszürkére színeződhet. A hatás nem okoz semmiféle egészségügyi problémát, de visszafordíthatatlan.

2. A gyomorsav magát a gyomrot is elemésztheti

Emésztés

Az emberi gyomorsav olyan erős (pH-ja általában 1 körül van, ez a legerősebb savaknak felel meg), hogy még a cinket is feloldhatná. A gyomor folyamatosan újratermelő fali sejtjei azonban megvédik a gyomrot attól, hogy önmaga is megemésztődjön.

3. Elég egyetlen férfi...

Egy-egy here naponta annyi új spermiumsejtet termel, mely teljesítménnyel (ha mindegyikből spermiumból gyermek születne) egy férfi fél év alatt benépesíthetné az egész Földet!

4. A nyelv egyedi, akár az ujjlenyomat

A nyelv alakja és lenyomata ugyanolyan egyedi, mint az ujjlenyomat. Ráadásul, a nyelvünkben található az egyetlen olyan csont, mely nem kapcsolódik más csontokhoz, és a nyelven található a szájban lévő baktériumok fele, ezzel pedig ez a "legfertőzöttebb" terület a testünkön.

5. A haj (majdnem) elpusztíthatatlan

Hajhullás

Az emberi haj olyan lassan bomlik le, hogy szinte elpusztíthatatlan: a tűz ugyan hatással van rá, de sem a hideg, sem a nyomásváltozás, sem a víz nem károsítja, és nagyon sok vegyi anyagnak is ellenáll.

6. Rosszullét a művészettől

A Stendhal-szindróma egy furcsa és ritka pszichoszomatikus betegség, melyet a csodálatosan szép művészeti alkotások váltanak ki. A tünetek: gyors szívverés, szédülés, zavarodottság, szapora légzés, sőt hallucinációk is lehetnek.

7. Nők, nők, nők...

A nők általában alacsonyabbak és könnyebbek, mint a férfiak, de gyorsabban ver a szívük, kétszer olyan gyakran pislognak, és jobb a szaglásuk is. Háromszor többet beszélnek, mint a férfiak, és tovább is élnek, mint az erősebb nem. Igaz, lassabban égetik a kalóriákat, mint a férfiak, így a fogyókúra is nehezebben megy nekik...

8. Kemény munka!

A beszédhez 72 különböző izom összehangolt működésére van szükség, egy lépés megtételéhez kétszázra, egy mosolyhoz pedig (állítólag) 17-re, kevesebbre, mint a fintorgáshoz.

9. Allergiásak lehetünk a vízre is

Allergia

Egy nagyon ritka betegség azt okozhatja, hogy az illető túlérzékenyen reagál a vízre (pontosabban, a nem desztillált vízben található ionokra), még a jégre és a saját izzadságára is. Ha vízzel érintkezik a teste, fájdalmas, égésszerű kiütések jelennek meg a bőrén.

10. Agyban nagy

Az agyunk (átszámítva) minimum 4 terabájtnyi információt képes tárolni, és ugyanannyi energiával "dolgozik", mint egy tízwattos villanykörte. Annak ellenére, hogy a test tömegének mindössze 2 százalékát teszi ki, a véráramba jutó oxigén egyötödét használja fel.

+1 Az emberek mindössze 1 százaléka tudja megnyalni a könyökét, arra pedig, hogy saját magát csiklandozza meg, senki nem képes!

Huták Judit

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 5 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton lesz enyhébb, míg északkeleten a hidegebb. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.