Ez hozhat áttörést a születési rendellenességek szűrésében

Embriószerű kísérleti modellek segíthetnek megérteni az emberi fejlődés "feketedoboz-periódusaként" számon tartott időszakát. Ez az esetlegesen akkor kialakuló születési rendellenességekre is fényt deríthet.

A családalapítás előtt állóknak nagyon fontos előre tervezni, hogy a magzat fejlődése és a kismama egészsége is kifogástalan lehessen. Mik a legfontosabb lépések? Ezt jártuk körbe korábbi cikkünkben .

Embriószerű kísérleti modellt hoztak létre humán embrionális őssejtek felhasználásával a Cambridge-i Egyetem kutatói, hogy tanulmányozhassák az emberi fejlődés egy olyan korai szakaszát, amelyet ez idáig nem sikerült közvetlenül megfigyelni. "Óriási izgalmat jelent megfigyelni olyan fejlődési folyamatokat, amelyek egészen mostanáig rejtve voltak előttünk" - mondta Alfonso Martinez-Arias, az egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője.

születési rendellenességek, szűrővizsgaálat, gasztruloid
Ha sikerül feltérképezni az eddig ismeretlen embrionális szakaszt, remélhetőleg még több születési rendellenességet lehet majd kiszűrni. Fotó: Getty Images

A jogi szabályok ez már nem tiltják

Egy organizmus "tervrajza" a gasztruláció során alakul ki. Ez az intenzív sejtvándorlással járó folyamat az embernél a fejlődés nagyjából második hetében kezdődik. A gasztrulációt azonban az emberi fejlődés "feketedoboz-periódusaként" szokták emlegetni, mivel a jogi szabályozások tiltják a humán embriók 14 napnál tovább való tenyésztését laboratóriumi körülmények között. Martinez-Arias és kollégái - akiknek tanulmánya a Nature című folyóirat csütörtöki számában jelent meg - "gasztruloidokat" hoztak létre humán embrionális őssejtekből laboratóriumi körülmények között és a képződményeket kémiai eljárásokkal kezelték.

Nem tudnának tovább fejlődni

Ezek a rendszerek nem képesek teljesen kifejlett embriókká alakulni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a tanulmányozásuk segít áthidalni a humán embriókon végzett vizsgálatokkal kapcsolatos szabályozások egy részét. A szakemberek azt remélik, hogy a szóban forgó fejlődési folyamatok pontos megismerése segíti az emberi születési rendellenességek és betegségek okainak azonosítását, illetve a várandós nőknél alkalmazható szűrőtesztek kifejlesztését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!