Ez volt a legpusztítóbb nap az emberiség történelmében

Az emberiség írott történelme során egyetlen napon sem haltak meg annyian, mint 1556. január 23-án. A kegyetlen veszteséget egy földrengés okozta, ami több mint nyolcszor annyi áldozatot követelt, mint a legpusztítóbb feljegyezett katonai csapás.

A legsötétebb napok egyikeként került be a történelembe 1556. január 23-a: a korabeli beszámolók szerint ezen a végzetes napon több ember hunyt el, mint a történelem során bármikor. A halálesetek túlnyomó többsége az északnyugat-kínai Senhszi tartományban történt, egy pusztító földrengés hatására. Az Iflscience cikke szerint az elmúlt, csaknem 470 év alatt sem természeti, sem háborús csapásban nem hunyt el ennyi ember 24 óra leforgása alatt.

földrengés, természeti katasztrófa
Egy sokkal későbbi, Nepálban történt 2015-ös földrengés után készült kép. Fotó: Getty Images

A felfoghatatlan mértékű pusztítás epicentruma Kína egyik legnépesebb Senhszi tartományában lehetett, amelynek környékén a becslések szerint 8-8,3 közötti erősségű földrengés tette a földdel egyenlővé a régiót. Persze a halálos áldozatok számát is csak megbecsülni lehet, a történészek a tárgyi bizonyítékok mellett az akkori feljegyzésekre támaszkodhatnak, amelyekből addig példátlan erejű katasztrófa képe bontakozik ki. A beszámolók alapján a fővárostól néhány tíz kilométernyire a talajsüllyedések, földcsuszamlások nyeltek el tucatnyi embert. A nagyvárosokban az összeomló épületek temették maguk alá a lakosokat, a szegénynegyedekben pedig a barlanglakások szolgáltak végső nyugvóhelyként az abban összesereglett embereknek. 

Ha figyelembe vesszük, hogy a világ népessége 1556-ban még mindig kevesebb volt, mint félmilliárd, a Senhszi-i halálos áldozatok száma szinte biztosan a legnagyobb relatív emberveszteséget jelenti egy nap alatt. A második leghalálosabb földrengés 1976-ban történt, szintén Kínában, és körülbelül 655 ezer ember életét követelte.

Összehasonlításképpen: a hadviselés leghalálosabb napja a 1945. március 9-ről 10-re virradó éjszakára datálható, amikor az Operation Meetinghouse néven elhíresült hadműveletben amerikai bombázók 100 ezer embert öltek meg Tokióban gyújtóbombákkal. Hasonlóra becsülik a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák áldozatainak számát is, a nukleáris töltetek felrobbanásának napján - persze a sugárzás és az éhezések miatt az áldozatok száma ennél jóval magasabb volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!