Étrend, amely ötödével csökkenti a szívroham kockázatát

A Johns Hopkins Egyetem kutatói szerint a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag, telített zsírokban szegény étrend jelentős mértékben csökkentheti a szívroham kockázatát az enyhe vérnyomás-emelkedésben szenvedő emberekben.

A kutatók a vérnyomás és a koleszterin csökkentésére kifejlesztett DASH-diétát (Dietary Approaches to Stop Hypertension) vizsgálták. Tanulmányukból az derül ki, hogy az étrend közel 20 százalékkal csökkenti a szívroham kockázatát.

"A szívbetegség az egyik vezető halálok az Egyesült Államokban és a nyugati világban" - nyilatkozta a kutatás vezetője, Dr. Nisa M. Maruthur, az Egyetem docense. "A DASH-diéta alkalmazása tehát jelentős közegészségügyi előnyökkel járna."

Az étrend a zsírok, a vörös húsok, az édességek és a cukrozott üdítőitalok fogyasztásának csökkentését írja elő, és ezek helyett több teljes kiőrlésű gabona, baromfihús, sovány tejtermék, hal és diófélék fogyasztását javasolja. A Circulation: Cardiovascular Quality and Outcomes augusztus 31-i számában megjelent tanulmány során a kutatók 436 magas vérnyomásban, illetve vérnyomásukat tekintve határértéken lévő pácienst vizsgáltak, akik nem szedtek vérnyomásgyógyszert.

A résztvevőket három csoportba osztották: az egyik DASH-diétát követett, a másik egy tipikus, ásványi anyagokban szegény, telített zsírokban gazdag amerikai étrendet, a harmadik pedig tipikus amerikai étrendet, melyet zöldségekkel és gyümölcsökkel egészítettek ki.

Nyolc hét elteltével a DASH-diétát követőknél, akik 9-11 adag zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak naponta, a szívroham kockázata 18 százalékkal csökkent az amerikai étrendet követőkhöz viszonyítva. Ártalmas LDL-koleszterin szintjük is körülbelül 7 százalékkal csökkent, szisztolés vérnyomásuk pedig 7 higanymilliméterrel visszaesett. A zöldségekkel és gyümölcsökkel kiegészített amerikai étrenden élők szívrohamkockázata is mérséklődött: a tipikus amerikai étrendet követőkhöz képest 11 százalékkal.

Forrás: Medipress hírszolgálat
Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!