Elhunyt a világ legidősebb férfija

Örök álomra szenderült Nagy-Britanniában a 112 éves Bob Weighton, akit a világ legidősebb férfijaként tartott számon a Guinness Világrekordok.

Családjának közleménye szerint a rákbeteg férfi álmában halt meg csütörtökön egy idősotthonban a Londontól 90 kilométerre délnyugatra fekvő Altonban. A mérnök képzettségű, de aktív korában tanárként dolgozó férfit március 31-ikén, 112. születésnapja után két nappal ismerte el hivatalosan is a világon élő legidősebb férfiként a világrekordokat számon tartó szervezet.

Hol él a legtöbb százéves ember? A százéves kor elérése elég ritka engedménynek tűnik az emberi faj történetében, de úgy látszik, manapság egyre kevésbé az - különösen Japánban. Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk azzal, vajon miért élnek olyan kiemelkedően sokáig a távol kelet országában.

"Olyannak fogadtam el az életet, amilyen volt" - mondta a matuzsálem egy videóban a Guinness honlapján. Élete során Weighton több műtéten esett át, túlélt egy maláriamegbetegedést is. Három gyermeke, 10 unokája és 25 dédunokája született. Hosszú ideig élt Tajvanon és Kanadában is, a második világháború után tért vissza Angliába feleségével, Agnesszel, aki 1997-ben hunyt el. Nyugdíjasként mindketten a szociális szférában önkénteskedtek.

Az előző világrekorder, a japán Vatanabe Csitecu február 23-án hunyt el tíz nappal 113. születésnapja előtt. Az abszolút férfi rekorder a japán Kimura Dzsiroemon volt, aki 116 évesen és 54 naposan hunyt el 2013 júniusában. A világ legidősebb férfija címre igényt tart a dél-afrikai Freddie Blom is, aki május 8-án ünnepelte állítólagos 116. születésnapját, az ő rekordját azonban a Guinness mindeddig nem hitelesítette. A világ legidősebb nője, a japán Tanaka Kane januárban ünnepelte 117. születésnapját.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.