Elfelejthetjük a gipszet egy magyar találmány miatt

A vastag és kényelmetlen gipszelés helyett új módszert dolgozott ki egy magyar informatikus a törött végtagok rögzítésére.

Vastag gipsz helyett 3D-s technológiával rögzíthetik a töréseket egy magyar informatikus ötletének köszönhetően, aki finanszírozót keres a megvalósításhoz - írta csütörtökön a Népszabadság .

Molnár Miklós a napilap cikke szerint egy szoftver segítségével 12 óra alatt nyomtatta kis a csuklójára megfelelő szorítót. Ötletét saját kéztörése inspirálta, amit a kórházban rosszul rögzítettek, és az ellátási hiba miatt négy-öt hét helyett több, mint két hónapig kell gipszet viselnie. A fiatal informatikus ezért olyan alternatívát keresett a kar rögzítésére, amely strapabíró és kényelmes egyben. Mivel korábban is olvasott már a 3D-technológia felhasználásában rejlő, eddig kiaknázatlan lehetőségekről, írt egy szoftvert, ami 12 óra alatt elkészítette a csuklójának megfelelő rögzítőt.

A kis darabszámú, egyedi alakzatok előállítása terén forradalmi újítást jelentett a 3D nyomtatók elterjedése, elsők között pedig a fogtechnika ismerte fel a technológiában rejlő lehetőségeket. Az alábbi cikkünkben kiderül, mire használják ezeket a szerkezeteket!

A projektben az új rögzítés tesztelésére a fővárosi baleseti központ mellett a kecskeméti megyei kórház és a szegedi egyetem traumatológiája is részt venne. A programhoz az uniós kutatás-fejlesztési pályázaton szeretnének pénzt nyerni. Ebből gyorsabbá és egyszerűbbé tehetik a kért rögzítők előállítását.

A kényelmetlen gipszelést felválthatja a magyar informatikus módszere

Az előzetes számítások szerint egy kisebb 3D-s csuklórögzítő ára 10 ezer, egy nagyobb, bokarögzítő 15-20 ezer forintba kerülhet. Tóth Ferenc, a Péterfy Sándor utcai Kórház rendelőintézet és Baleseti Központ igazgatóhelyettes főorvosa, aki Molnár Miklóssal együtt dolgozik a projekten, a Népszabadságnak azt mondta, a végtagszkennelés után néhány óra alatt elkészíthető az eszköz, amelyet akár hónapokig is lehet viselni. Súlya mindössze 50 gramm, de masszívabb és tartósabb, mint a most használt gipsz.

Forrás: Nol.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!