Egyre közelebb vagyunk az örökélethez

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre jobban kitolódik a várható élettartam. Kutatók szerint 2070-re a nők már elérhetik a 125 éves kort is.

Az öröklét iránti vágy az emberiséggel egyidős - forrását régóta kutatják szerencselovagok, vallási vezetők és alkimisták. Élethosszunk az utóbbi évszázadban - az orvostudomány fejlődésének köszönhetően - látványosan megnőtt ugyan, az öregedés ellenszerét azonban még mindig nem sikerült megtalálnunk. Úgy tűnik ellenben, hogy az emberek többsége nem is tartana rá igényt: egy felmérés szerint csak minden ötödik brit szeretne örökké élni.

Meddig érdemes élni? Jelenleg a japán emberek számíthatnak a leghosszabb életkorra a világon, a várható élettartam hetven éve folyamatosan emelkedik. A tendencia azonban várhatóan lassulni fog vagy akár vissza is fordulhat, az orvostudomány ugyanis egyre kevésbé képes kompenzálni a civilizációs ártalmakat. A Japánból hozzánk költöző Kuragane Kei professzorral beszélgettünk - kattintson !

A Newscientist több mint kétezer felnőtt embert kérdezett meg arról, hogy elfogadnák-e az örök életet, ha felkínálnák nekik. Meglepő módon a válaszadók csupán 21 százaléka mondta, hogy egyértelműen rábólintana az ajánlatra, míg 30 százalék úgy nyilatkozott, hogy átgondolná a dolgot. A maradék 49 százalék azonban visszautasítaná ezt a képzeletbeli felajánlást a felmérés szerint. A kérdőívet kitöltők 44 százaléka gondolta úgy, hogy az embernek el kell fogadnia a természetes élethosszt és az elmúlást. Legtöbbjük ugyanakkor támogatja, hogy az orvostudomány fejlődésével tovább nőjön a születéskor várható élettartam.

Közeledünk az örök élethez?

Dr. Aubrey de Grey biomedikai gerontológus szerint az öröklét már nem tűnik elérhetetlen álomnak, és nemsokára eljöhet az idő, amikor az embereknek nem kell tartaniuk a természetes úton bekövetkező haláltól. A Kaliforniában működő SENS Research Foundation alapítója szerint a vérátömlesztés állíthatja majd meg az öregedést. A CBS-nek a gerontológus úgy nyilatkozott: még nem tudják, mennyi idő kell ahhoz, hogy legyőzzék az öregedést , biztos azonban benne, hogy a jövő embere a testi épségének megőrzése mellett már nagyon hosszú életre számíthat.

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre hosszabb életre számíthatunk
Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre hosszabb életre számíthatunk

A Stanford Egyetem 2014-es kutatása már igazolta a vérátömlesztés pozitív hatását: azoknál az egereknél, amelyekbe fiatalabb állatok vérét fecskendezték, jelentős javulást tapasztaltak a kognitív funkciók terén. A kutatók most azon dolgoznak, hogy ezt a hatást az embereknél is el tudják érni.

Holland kutatók szerint nagyjából két generáció múlva az emberek már akár a 125. születésnapjukat is megélhetik majd. Számításaik szerint nagyjából 2070-re tolódhat ki idáig a születéskor várható élettartam. Ez a generáció már megdöntheti a francia Jeanne Louise Calment rekordját, aki a leghosszabb igazolható életkort megélt emberként halt meg 122 és fél évesen, még 1997-ben.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!