Egy generikus gyógyszer segítségével kezelhető a halálos agydaganat

Az Albertai Egyetem kutatóinak Science Translational Medicine című folyóiratban megjelent tanulmánya szerint a generikus diklóracetát (DCA) gyógyszer terápiás lehetőséget jelenthet a glioblasztóma nevű rosszindulatú agytumor gyógyításában.

Dr. Evangelos Michelakis és munkacsoportja 2007-ben preklinikai modellben kimutatta, hogy a DCA gátolja a daganatsejtek anyagcseréjét, azáltal a sejteket érzékenyítette a sejtpusztító kezelésekkel szemben. Azóta számos más kutatócsoport megerősítette az Albertai Egyetem munkatársainak megállapítását.

A Science 2009 decemberi számában a szerkesztők 2010-re azt jósolták, hogy a daganatsejtek anyagcseréje egyike lesz az év öt legátütőbb felfedezésének. Az Albertai Egyetem kutatói a DCA emberi gyógyászatban történő felhasználását vizsgálják, melybe egyaránt beletartozik a szer biztonságának és hatásosságának tesztelése.

A munkacsoport 49 beteg tumorát tanulmányozta közvetlenül az operáció után, és megállapították, hogy a DCA megváltoztatta a sejtek anyagcseréjét. Öt súlyosabb stádiumú betegnél vettek tumormintákat mind a műtét előtt, mind a műtét után, és a a daganatsejtek viselkedése megfelelt a korábban laboratóriumi körülmények között tapasztaltaknak - ez azért fontos, mert a kísérletes eredmények nem mindig felelnek meg az elő szervezet működésének. Ráadásul a DCA a glioblasztómás őssejtek viselkedését is hasonlóan befolyásolta, ami a betegség visszatérésének szempontjából nyer fontosságot.

A három hónapos kezelés során az öt betegben nem tapasztaltak mellékhatásokat, bár korábban főként a magas dózisok okoztak láb- és kézujjbénulást. A gyógyszer kifejezetten hatásosnak bizonyult, ugyanis nem engedte nőni a daganatot, illetve csökkentette annak méretét. Azonban az eredmény megerősítéséhez több beteget is be kell vonni a vizsgálatba.

Michelakis pontosan erre hívják fel a figyelmet, ugyanis körültekintő vizsgálatok és klinikai értékelés nélkül a szer használata akár veszélyes is lehet. A munkacsoport a jövőben a DCA és a szokásos kemoterápiás szerek kombinációs hatásának kivizsgálását tervezik.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!