Eddig ismeretlen emberfajt találhattak Kínában

Egy eddig ismeretlen emberi fajra utaló maradványokat azonosíthattak Kínában. A csontok feltehetően egy 12-13 éves gyerekhez tartoztak, és az ősi emberfajok mellett a modern ember vonásai is megjelennek rajta.

Valószínűleg eddig nem ismert emberfajhoz tartoznak azok a maradványokat, amelyeket 2019-ben fedeztek fel a kínai Hualongdongban. A Kínai Tudományos Akadémia munkatársai szerint egyik emberi fajnak sem felelnek meg teljesen a tulajdonságai - írja a Science Alert.

A felfedezett koponya és állcsont feltehetőleg egy 12-13 éves gyerekhez tartozott. Bár az arcának vannak modern emberre emlékeztető vonásai, a tanulmány szerzői szerint a végtagok, a koponyasapka és az állkapocs "primitívebb vonásokat tükröz". A modern ember 750 000 évvel ezelőtt vált le a Homo erectusról. Az áll hiánya miatt azonban inkább egy gyenyiszovai emberhez hasonlít - az ősember egy kihalt ázsiai fajához, amely több mint 400 000 évvel ezelőtt vált el a neandervölgyiektől.

felfedezés emberi faj Kína
A 2019-ben talált csontokat évek óta vizsgálják. Fotó: Getty Images

Az eredményeik összetettebbé teszik a modern emberhez vezető utat, mivel azt jelenti, hogy az a beazonosítatlan faj, valamint a Homor erectus és gyenyiszovai ember párhuzamosan léteztek Ázsiában. A Homo sapiens csak 120 000 évvel ezelőtt jelent meg Kínában, de úgy tűnik, hogy néhány "modern" jellemvonás már jóval korábban is létezett itt. Lehetséges, hogy ez az eddig ismeretlen faj volt a Homo sapiens és a neandervölgyiek utolsó közös őse, és először Délnyugat-Ázsiában jelent meg, majd terjedt át a többi kontinensre.

Az elméletet még további archeológiai kutatásokkal kell alátámasztani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!