Dohányzik? A gyereke is függő lesz!

Kanadai kutatók szerint a gyermekük közelében dohányzó szülők a nikotinfüggőség veszélyének teszik ki utódjaikat, mivel a passzív dohányzás is előidézheti a nikotindependencia tüneteit.

Kilenc kanadai kutatóintézet együttműködéséből született az a tanulmány, mely szerint a passzív dohányzás mind az autóban, mind a lakásban növeli az esélyét annak, hogy az egyébként nem dohányzó gyermek a nikotinfüggőség tüneteiben szenvedjen. A közlemény vezető szerzője, Dr. Jenneifer O'Loughlin (Montreáli Egyetem, Szociális és Preventív Medicina Intézet) elmondta, hogy eredményeik alapján még több népegészségügyi erőfeszítésre lenne szükség a gyermekek jelenlétében való dohányzás visszaszorítására, és meg kellene erősíteni a dohányzás tiltását az olyan gépjárműben, melyben gyermek is tartózkodik.

A vizsgálatba 29 quebeci iskolából 1 800 10-12 év közötti gyermeket vontak be. A mindenféle társadalmi és gazdasági osztály képviselő tanulók kérdőívet töltöttek ki, melyben egészségi állapotukat leíró kérdéseken kívül a nikotinfüggőség tüneteivel és a passzív dohányzás mértékével kapcsolatos kérdések is szerepeltek. Az első szerző, Mathieu Bélanger elmondta, hogy elméletileg a nemdohányzó emberek nem szenvedhetnek nikotinfüggőség tüneteitől, ám eredményeik szerint a sosem dohányzó gyerekek 5 százaléka számolt be mégis depresszióról, alvászavarokról, ingerlékenységről, szorongásról, nyugtalanságról, koncentrációs problémákról és fokozott étvágyról. A cikk az Addicitive Behaviors szeptemberi számában olvasható.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.