DNS-mutációval ütötte meg a lottóötöst

Egy ritka betegségben szenvedő nőt spontán módon gyógyított meg az a szerencsés DNS-mutáció, amely az orvosok szerint csupán a lottóötös megnyeréséhez hasonlítható.

Az ötvenes éveiben járó nő a adta hírül a BBC.

Egy új kutatás szerint megoldható, hogy a csontvelő-átültetéseket követően ne kelljen teljesen elnyomni az immunrendszer működését. Részletek ide kattintva olvashatók! A WHIM-szindrómát a DNS egy szakaszának rendellenessége okozza. A betegségben szenvedő páciensek szervezete ugyan képes az immunrendszert alkotó sejtek termelésére, azonban ezek a sejtek ott ragadnak, ahol termelődnek: a csontvelőben. A páciensek ezért rendkívül védtelenek a különböző fertőzésekkel, különösen a humán papillomavírussal szemben, amely szemölcsöket és a rák kialakulásának megnövekedett veszélyét okozza.

A szerencsésen meggyógyult nő volt az első beteg, akit több mint 50 évvel ezelőtt WHIM-szindrómával diagnosztizáltak. A páciens 58 éves korában felkereste az amerikai Nemzeti Allergológiai és Fertőzéses Betegségek Intézetét, ahol azt szerette volna megtudni, hogy a lányai örökölték-e tőle a szindrómát. A tudósok megállapították, hogy a rendellenesség két lány esetében öröklődött, azonban a teszteket végző Phillip Murphy igen meghökkent, amikor a nő közölte: a szemölcsei húsz évvel korábban eltűntek.

DNS-mutációval ütötte meg a lottóötöst

A kutatócsoport ekkor kezdte el kutatni a "csodás" gyógyulás okát. Kiderült, hogy a rendkívüli eset egyetlen, csontvelőben található sejt mutációjára vezethető vissza. A sejtben úgynevezett "kromoszomális törés" történt, vagyis a beteg DNS-ének egy része újrarendeződött, és 164 gén kiesett a láncból. A páciens szempontjából a legfontosabb az volt, hogy a WHIM-szindrómát okozó mutáció is a "kivágott" gének között volt.

Amennyiben mindez egy izomsejtben történt volna, semmilyen változással nem járt volna az esemény. Azonban a törés az egyik, immunsejtek képzéséért felelős őssejtben történt, amely ezt követően fokozatosan átvette az irányítást a nő csontvelőjében, így pedig egy új, normálisan működő, a véráramba is eljutó immunrendszer alapjává vált.

"Igazán figyelemreméltó, hogy a páciens egy nagyon szerencsétlen lányként indult, majd megnyerte a lottót ezzel a kiemelkedően ritka eseménnyel, amely gyakorlatilag az egyetlen ismert hasonló eset" - magyarázta Phillip Murphy, hozzátéve, hogy a nő nem szenved többé a szemölcsöktől , jobban ellenáll a fertőzéseknek, és a vére sem mutat rendellenességeket. Elmondása szerint a hasonló gyógyulás esélye "csillagászati számokban kifejezhetően alacsony".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!