Disznókban növesztenek emberi szerveket transzplantációhoz

Brit és amerikai tudósok genetikailag módosított disznókat tenyésztenek annak reményében, hogy emberi szervezetbe átültethető szerveket biztosítanak majd - közölte a projekt vezetője.

Londoni és kaliforniai tudósok megkezdték a genetikai kísérleteket, hogy megoldják a végtelen hosszú transzplantációs várólisták problémáját - mondta Robert Winston termékenységi szakértő a Sunday Times részére írt véleményezésben.

Csak Nagy-Britanniában mintegy 8 000 ember várakozik szervátültetésre. "Akiknek új szívre vagy májra van szükségük, voltaképp egy embertársuk halálára várnak, általában súlyos közlekedési balesetek áldozatainak szerveire" - írta Winston. Csapata azon fáradozik, hogy disznókat alakítson át úgy, hogy a szerveikkel emberi életeket lehessen megmenteni.

Semmelweis Egyetem Transzplantációs Klinika

Magyarországon jelenleg több mint ezren várnak vesére, májra, szívre, tüdőre, hasnyálmirigyre.

A tudósok évek óta kísérleteznek azzal, hogy emberi géneket ültetnek be állatokba, így csökkentve a kilökődés esélyét - mondta Winston, aki a londoni Hammersmith Kórház Szaporodás- és Fejlődésbiológiai Intézetét vezeti. A Kaliforniai Műszaki Intézetből Carol Redheaddel közösen emberi géneket ültettek egyenesen hím kismalacokba úgy, hogy az állat spermájához adták azt.

Winston elmondása szerint a kísérletben résztvevő sertések sikeresen létrehozták a génközi spermát, de elismerte, hogy a brit és európai törvények tiltják, hogy ezeket a sertéseket szaporítsák.

A Sunday Times újság hírül adta, hogy a kísérleteket áthelyezik az Egyesült Államokba a jogi nehézségek miatt. Az állatokat Missouriban fogják tenyészteni. "Amerikai barátaink húznak majd hasznot a felfedezésből, és újabb brit újítás kerül veszélybe. Nagy-Britannia elesik a bevételtől, amit a kincstárnak hozhat" - írta Winston.

Néhány tudós már korábban bírálta az állati szervek emberekbe ültetését, mivel szerintük az eljárás során állati vírusok kerülhetnek az emberekbe. Winston erre azt felelte, hogy projektjük során igyekeznek vírusmentes sertéseket kitenyészteni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!