Csökkenti a diabétesz kockázatát a fekete áfonya és az alma

Egy új amerikai tanulmány szerint ha több fekete áfonyát, almát és körtét fogyasztunk, csökkenthetjük a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Ezek a gyümölcsök ugyanis nagy mennyiségű flavonoidot tartalmaznak, és a bizonyos gyümölcsökben, zöldségekben és gabonafélékben természetesen előforduló vegyületek néhány kutatás szerint különféle egészségügyi előnyökkel, például a szívbetegség vagy a rák kockázatának csökkenésével hozhatók összefüggésbe.

A kutatásban részt vevő An Pan, a Harvard Egyetem Orvostudományi Karának kutatója elmondta, hogy azokban az emberekben, akik nagyobb mennyiségű fekete áfonyát vagy almát fogyasztottak, alacsonyabb volt a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. A szakértő ugyanakkor azt is hozzátette, hogy bár az eredmények összefüggést mutatnak, mégsem bizonyítják, hogy maguk a gyümölcsök előznék meg a diabéteszt.

Az American Journal of Clinical Nutrition szaklapban megjelent tanulmány eredményei egybehangzanak azokkal az ugyanebben a folyóiratban publikált tavalyi kutatási eredményekkel, melyek szerint a flavonoidokban gazdag gyümölcsök a magas vérnyomás csökkent kockázatával hozhatók összefüggésbe.

A mostani kutatásban körülbelül 200 ezer férfi és nő étkezési szokásait vizsgálták közel 24 évig. Az amerikai egészségügyi dolgozók egészségtanulmánya keretében a résztvevők kérdőíveket töltöttek ki, amelyben arról nyilatkoztak, milyen gyakorisággal fogyasztanak bizonyos élelmiszereket és italokat. A kutatás elején egyikük sem szenvedett cukorbetegségben, de a kutatási időszakban 12 600 személyben mutatták ki a betegséget.

A legkevesebb fekete áfonyát fogyasztók havonta fél pohárnál kevesebbet fogyasztottak a gyümölcsből, a legtöbbet evők pedig hetente két-három adagot fogyasztottak. Az eredmények azt mutatták, hogy a fekete áfonyát kedvelőkben 23 százalékkal volt alacsonyabb a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázata. A heti legalább öt almát fogyasztók esetében is 23 százalékkal alacsonyabbnak mutatkozott a diabétesz kockázata.

A szakértők úgy vélik, hogy a kockázatcsökkenés hátterében az ezekben a gyümölcsökben különösen nagy mennyiségben előforduló flavonoidok állhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.