Csökken a nemi vágy az őssejtátültetés után

A kaliforniai City of Hope Rákkutató Kórház kutatásából az derült ki, hogy a graft-versus-host betegség (GVHD), mely során őssejtátültetést követően a donor sejtek megtámadják a recipiens sejteket, előidézheti a szexuális egészség leromlását. Ezen kívül férfiak esetében a rosszabb nemi egészség és az őssejtátültetés előkészítéseként alkalmazott teljes testes besugárzás között is összefüggést mutattak ki.

Az őssejtátültetést gyakran alkalmazzák a különböző vérráktípusok, köztük a leukémia , a limfóma és a mielóma kezelésében. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy bár a betegek fizikailag felépülhetnek az átültetést követően, nemi egészségük lassabban normalizálódik.

Ennek alaposabb elemzése érdekében a kaliforniai kutatók 277 negyvennyolc év átlagéletkorú beteget (152 férfit és 125 nőt) vizsgáltak meg, akik 2001 és 2005 között estek át őssejtátültetésen . A résztvevők 17 nappal ez eljárást megelőzően, majd 6, 12, 24 és 36 hónappal az átültetés után töltöttek ki három kérdőívet. Kettő a betegek nemi működésének speciális területeire összpontosított, egy pedig az általános életminőségre.

Az eredményekből az derült ki, hogy az átültetést követő 3 éves időszakban 61 százalékról 54 százalékra csökkent az önmagát "szexuálisan aktívnak" tartó férfiak száma. Ezzel szemben az önmagát szexuálisan aktívnak tartó nők száma 37 százalékról 52 százalékra emelkedett ugyanebben az időszakban.

A krónikus GVHD-ban szenvedő betegek körében a férfiak a szexuális gondolkodás/képzelgés 21 százalékos, és az orgazmus minőségének 24 százalékos csökkenését tapasztalták. A GVHD-s nők a szexuális kielégülés 27 százalékos, és a nemi izgalom 27 százalékos csökkenéséről számoltak be.

Annak ellenére, hogy a nőkben nem mutatták ki a teljes test besugárzás a nemi működésre gyakorolt hatását, és az őssejtátültetés után nőtt a szexuális aktivitásuk, a szakértők úgy vélik, hogy a nők összességében jelentősen súlyosabb hatásokat tapasztalnak. A kutatók szerint a nők szexuális aktivitásának növekedését valószínűleg a transzplantáció után tapasztalt életminőség-javulás eredményezheti.

Bizonyos betegségek kezelésére az őssejtek bizonyulhatnak a legalkalmasabbnak, így egyesek szerint nemcsak erkölcsileg, hanem emberjogilag is megengedhetetlen nem felhasználni az egyébként elpusztításra ítélt embriókat. Mivel a kutatók a gyógyításra legalkalmasabb sejteket elsősorban öt-hatnapos humán embriókból veszik, a módszer nemcsak a betegnél lehet élet-halál kérdése, hanem az "önkéntelen donorok" esetében is. Azok számára, akik a megtermékenyített petét morálisan egyenértékűnek tartják a kifejlett magzattal, nyilván minden embriókutatás elfogadhatatlan. Mások szerint a humán embriókutatás erkölcsi megítélésekor nemcsak az embrió fejlettségi állapotát, hanem a kutatás célját is figyelembe kell venni. Azokban az országokban, ahol engedélyezik a kutatást, ott az embrió kora mindenképpen korlátozza a felhasználhatóságát.