Csodaharisnya menti meg a cukorbetegek lábát

Egy új találmány révén cukorbetegek ezrei menekülhetnek meg az amputálás veszélyétől, a különleges gyógyzokni segítségével ugyanis felgyorsul a sérült bőr gyógyulása, így megelőzhető a végtagvesztés hátterében álló leggyakoribb ok, a fekély.

Az Egyesült Királyságban nemrég mutatták be a Difoprev névre hallgató harisnyát, amely egy különleges, csak az Antarktiszon található baktériumból kinyert hidratáló proteint tartalmaz. A speciális összetevőnek hála, ez a protein a zokni viselése során közvetlenül a láb szöveteibe szívódik fel, és így akár hatvan százalékkal is lecsökkentheti az amputációk számát.

Angliában évente legalább ötezer cukorbeteg kénytelen megválni a lábától krónikus fekély következtében, melynek kialakulásáért a magas vércukorszint a felelős, ami az idők során károsítja az idegvégződéseket, és ezáltal érzéketlenné teszi a végtagokat.

Akik már régóta szenvednek cukorbetegségben, sokszor észre sem veszik, ha lábukon sérülés vagy vízhólyag keletkezik, ezért kezelés hiányában gyakran elfekélyesedik a lábuk. A cukorbetegség másik tünete a rossz vérkeringés, ami az artériákban kialakult zsíros lerakódások eredménye. A rossz a vérellátás következtében lassabban gyógyulnak a bőrön keletkező sebek, ami szintén fekély kialakulásához vezethet. Idáig mindezen csupán kenőcsök segítségével lehetett valamennyire segíteni, ám az új találmány révén akár napi tizenkét órán át is hidratált marad a bőr.

A különleges zoknik három napig tartanak ki, de jár hozzájuk egy kapszula, melynek tartalmát vízzel összekeverve a zoknik abba beáztathatóak, és száradást követően újra hordhatók. A harisnya még csak most kerül bevezetésre Angliában, de az eddigi eredmények alapján elmondható, hogy évi öt alkalommal történő 33 napon át tartó viselése már látványos javulást eredményez.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos közeli lökésekre.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.