Csak a fekete csoki csökkenti

Napi 30 kalóriának megfelelő (1-2 kocka) étcsokoládé elfogyasztása súlygyarapodás és egyéb káros mellékhatások nélkül csökkenti a magas vérnyomást - olvasható egy nemrégiben megjelent tanulmányban a The Journal of the American Medical Association lapjain.

Már a korábbi kutatások is arra az eredményre jutottak, hogy a kakaótartalmú élelmiszerek nagy mennyiségben fogyasztva csökkenthetik a magas vérnyomást, feltételezések szerint a kakaóban található polifenoloknak köszönhetően. "Csak az jelent gondot, hogy a lehetséges vérnyomás-csökkentő hatás előnyeivel nem arányosak azok a hátrányok, amelyeket a kakaóval együtt a szervezetbe jutó jelentős mennyiségű cukor, zsír és kalória jelent" - vélték a szerzők, akik a kis mennyiségű kakaóbevitel hatását nem vizsgálták.

A kölni klinika kutatója, Dr. Dirk Taubert és kollégái éppen arra voltak kíváncsiak, milyen hatással van a magas vérnyomásra a kis mennyiségben rendszeresen fogyasztott kakaó. Kétéves vizsgálatukba 44 felnőttet vontak be. Az 56 és 73 év közötti férfiak és nők vérnyomása 130/85 és 139/89 Hgmm, illetve 140/90 és 160/100 Hgmm közé esett. Előbbi a magasvérnyomás-betegség megelőző állapota, utóbbi pedig annak 1. fokozata. Gyógyszeres kezelésben egyikük sem részesült. A résztvevőket két csoportra osztották: az egyik csoport tagjai 18 héten keresztül napi 6,3 g (1-2 kocka) étcsokoládét, a másik csoport tagjai pedig ugyanilyen mennyiségű fehér csokoládét kaptak. Míg az elfogyasztott fekete csokoládé napi adagja 30 mg polifenolt tartalmaz, a fehér csokoládéban egyáltalán nem található ilyen anyag.

A kutatók meglepő eredményre jutottak: a vizsgálat 18 hete alatt az étcsokoládét fogyasztók szisztolés vérnyomása átlagosan 2,9 Hgmm-rel, míg a diasztolés vérnyomásuk 1,9 Hgmm-rel lett alacsonyabb, ugyanakkor nem változott sem a testsúlyuk, sem a lipid-, sem a vércukorszintjük. A magas vérnyomás előfordulása ebben a csoportban 86%-ról 68%-ra mérséklődött. A kakaóban található fenolok rövid idő elteltével kimutathatóak voltak a résztvevők vérében.

A fehér csokoládét fogyasztók csoportjában ugyanakkor a vizsgálat teljes ideje alatt változatlan maradt valamennyi résztvevő szisztolés és diasztolés vérnyomása. "Jóllehet a vérnyomás-csökkenés mértéke nem tekinthető jelentősnek, klinikai értelemben mégis számottevő a jótékony hatás. Becslések szerint a népességre vonatkoztatva a szisztolés vérnyomásérték 3 Hgmm-es csökkenése a stroke okozta halálozás relatív kockázatát 8%-kal, a szívkoszorúér-betegségek okozta halálozásét 5%-kal, az össz-halálozásét pedig 4%-kal csökkentené" - írják a szerzők.

Forrás:
O&P Business News 9/15/2007, Vol. 16 Issue 18, p86 1/2p.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.