Betegség, amitől nem látjuk a számokat

Egy különös betegség miatt a férfi nem volt képes érzékelni a számokat az 1 és a 0 kivételével. Az esete is jól tükrözi, milyen összetett agyi folyamatokra van szükség egy egyszerű szimbólum értelmezéséhez is.

Nem mindennapi nehézségekkel kell megküzdenie az egyik nyugdíjas korú férfinak: egy ritka degeneratív agyi rendellenesség miatt nem képes meglátni és azonosítani a legtöbb számjegyet. Furcsamód a betűk és más jelzések, szimbólumok értelmezése nem okoz neki gondot, sőt a számok közül a 0-át és az 1-et is képes felismerni, 2 és 9 között azonban egyszerűen nem tudja értelmezni a látottakat - számolt be a különös orvosi esetről az Iflscience oldal.

A 8-as helyett keszekusza vonalak

A csupán RSF monogrammal számon tartott beteg korábban geológus mérnökként dolgozott, így a munkája során is rendszeresen találkozott számokkal. Az első tünetei 60 éves kora körül jelentkeztek, még 2010-ben: az orvosának visszatérő fejfájásról, feledékenységről és ideiglenes látásvesztésekről számolt be. Néhány hónappal később már teljes mértékben képtelen volt felismerni, megnevezni, lemásolni vagy megérteni a 2 és 9 közötti számjegyeket, függetlenül attól, hogy azok hogyan voltak ábrázolva (például betű mellé írva vagy hosszú számsorozat részeként). Mutattak neki egy 8-ast, majd megkérték, hogy rajzolja le a látottakat: az eredmény inkább egy tál spagettire emlékeztetett, mint a képen szereplő számra.

A férfi nem csak felismerni, lemásolni sem képes a számokat. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A férfi nem csak felismerni, lemásolni sem képes a számokat. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Elmondása szerint ilyenkor egy absztrakt, szétesett képet lát, még a számokat határoló mezőt sem képes azonosítani. Mindez persze rendkívül megnehezíti az olyan mindennapi cselekvéseket is, mint a bevásárlás, vagy a számlák befizetése.

Az orvosok többféle módszerrel is próbálták láthatóvá tenni a férfi számára a számjegyeket, miközben az agyi folyamatait is monitorozták. Az egyik kísérletben egy olyan számjegyről készült képet mutattak neki, amelybe egy emberi arcot szerkesztettek bele. Az arcot külön is megmutatták, amit felismert, a számjegyben azonban nem volt képes meglátni azt. Viszont az elektroencephalográfiás ( EEG ) vizsgálat azt mutatta, hogy az agyában mindkét esetben ugyanaz a folyamat zajlott le, ami arra utalt, hogy a képet valahogy mégis láthatta, ha nem is tudta azt értelmezni. Egy másik kísérletben szavakat írtak a számjegyekbe, de itt is ugyanez lett az eredmény: önállóan a szavakat felismerte, a számokban elhelyezve viszont már nem.

"Legalább két lépésnek kell bekövetkeznie, hogy a tudatunkban megjelenjen a szemünk előtt lévő tárgy. Először az agynak észlelnie kell azt, majd a látottat fel is kell dolgoznia annak érdekében, hogy az észlelt dolog tudatossá váljon. Ez a második folyamat valamiért nem indul be a betegnél, de csak akkor, ha egy számjegy kerül a képbe" - magyarázta Schubert. Azt azonban pontosan nem értik, hogy az agya miért éppen a számokat nem képes feldolgozni, és hogyan láthat a férfi egy teljesen szabályos 8-as számot keszekusza vonalak ábrájaként.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A nappal képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek. Néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!