Az új agysejtek törlik a korábbi emlékeinket

Mindenki tudja, milyen nehéz visszaemlékezni a kisgyermekkorunkra, különösen a hároméves korunk előtti időszakra. A kutatók úgy vélik, megtalálták a magyarázatot erre a jelenségre.

Kutatók azt állítják, hogy az életkor előrehaladásával az új agysejtek növekedése gyakorlatilag felülírja a meglévő sejteket, és ezáltal törli a korai emlékeket.

"A gyermekkori amnézia (infantilis amnézia) az első néhány évben bekövetkezett események emlékeinek hiányára utal. Az emberek többsége általában nem tud visszaemlékezni a 2-3 éves korában történtekre" - magyarázta a kutatást vezető Katherine Akers, a torontói gyermekkórház neurobiológiai laboratóriumának munkatársa. "Ez azonban nem abból ered, hogy a gyerekek ebben az életkorban nem hoznak létre emlékeket. A lányom például 3 éves korában lelkesen és részletesen számolt be korábbi állatkerti sétáiról a nagymamával. Most azonban, 5 évesen, nem emlékszik ezekre az eseményekre - az emlékeket hamar elfelejtette ."

Új agysejtek miatt törlődnek az emlékek (Fotó: Europress)

Mivel a hippokampusz fontos szerepet játszik az emlékezésben, sok kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogyan járulnak hozzá az új idegsejtek az új emlékek kialakulásához. A vizsgálatok jellemzően azt mutatták, hogy a neurogenézis szintjének csökkenése rontja az új emlékek kialakulását . Miközben azonban az új idegsejtek beépülnek a hippokampuszba, a kutatók szerint befolyásolhatják a meglévő emlékeket. Amint az új neuronok beépülnek, szükségszerűen újraalakítják a hippokampusz "áramköreit", és ez az újraformálás az ezekben az áramkörökben tárolt adatok (emlékek) leépüléséhez vezethet.

Az új kutatásban a kanadai kutatók úgy tesztelték elméletüket, hogy felnőtt egerekben mesterségesen fokozták a tanulás után bekövetkező neurogenézis szintjét.

"Azt feltételeztük, hogy a hippokampuszban végbe menő neurogenézis magas szintje alapvetően ellentmond a stabil memóriatárolásnak " - magyarázta a szakértő. "Bár fiatal egerek (és emberek) képesek az emlékek létrehozására, a neurogenézis magas szintje felülírja ezt az információt, és az emlékek elfelejtéséhez vezet. Ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy amikor kísérletünkben csökkentettük a fiatal egerekben a neurogenézis szintjét, viszonylag jobban meg tudták őrizni ezeket a korai emlékeket, amelyeket máskülönben elfelejtettek volna."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.