Az őssejtekből helyreállították egerek hallósejtjeit

Őssejtekből elő lehet állítani a belsőfül csillócskáit, melyek halláskárosodás esetén elpusztulnak - jelentették amerikai kutatók.

A kísérlet, melyet két fajta őssejttel végeztek el, növeli a lehetőségét annak, hogy a siketség több típusát is kezelni lehessen - írta a csapat a Cell című folyóiratban. Bár egyelőre csak egerek esetében értek el sikereket, reménykednek abban, hogy emberi sejteket is át tudnak alakítani.

Dr. Kazuo Oshima a kaliforniai Stanford Egyetemről munkatársaival két fajta gazdasejtet használtak arra, hogy megalkossák az egerek csillósejtjeit - embrionális őssejteket és egy hasonló sejtet, az indukált pluripotens sejteket (iPS), melyek őssejthez hasonló működésre átprogramozott hagyományos sejtek. Mindkét fajta sejt egerekből származott, a következő lépés pedig az lesz, hogy kipróbálják a kísérletet emberi sejtekkel is. A hallásvesztés hatalmas problémát jelent. A Siketek és Kommunikációs Zavarokkal Küzdők Nemzeti Intézetének becslése szerint a 20 és 69 év közötti amerikai lakosság 15 százaléka (26 millió ember) szenved a zaj miatt magas frekvenciás halláskárosodásban. Az antibiotikumok és genetikai elváltozások szintén károsíthatják a normális halláshoz szükséges, a középfülben elhelyezkedő csillócskákat.

A hang komplex struktúrák során keresztül jut el a fül belső csigájába, melyet hullámzó folyadék tölt ki. A sörtékkel borított merev csillók "meglovagolják a hullámokat", és ahogy hajladoznak, elektronikus jelet gerjesztenek, mely az agyba jut el. Ha ezek a sejtek megsérülnek, nem keletkezik helyettük új. Oshima csapata szerint a sejtek újranövesztése számos célt szolgálhat. "Úgy képzeljük el, hogy egyszerűen kivesszük a halláskárosodott betegek iPS sejtjeit, és helyrehozzuk a sérülést a petri csészében" - nyilatkozta Oshima telefonos interjújában. Ezzel a módszerrel lehetne tesztelni a gyógyszereket, melyek regenerálhatják a sejteket; vagy aktiválni lehetne a fülben levő hibernált őssejteket. Az is lehetséges, hogy kitenyésztik a sejteket, majd a fülbe fecskendezik, de erre még senki sem fejlesztett ki technológiát. "Sok akadályt kell még legyőznünk" - mondta a kutató.

Oshima és munkatársai egérembriók őssejtjeit használták (fibroblaszt sejt) a kísérletekhez. Több faktort - fehérjéket és vegyi anyagokat - is kipróbáltak, hogy szőrsejtekké növesszék a sejteket. "Tudtuk, hogy tényleg működnek, amint megláttuk őket az elektronmikroszkóp alatt" - mondta Stefan Heller a Stanfordról. "Tényleg úgy néztek ki, mintha a fülből szedték volna ki őket." Oshima elmondása szerint a következő lépés az emberi iPS sejtek használata, de ez még nem működik. "Ez valódi reményt ad nekünk arra, hogy valamiféle terápiával regenerálni lehet a hallószőröket" - mondta David Corey, a massachussettsi Harvard Egyetem neurobiológus professzora, aki nem vett részt a tanulmányban. "Beletelhet egy évtizedbe, vagy többe is, de még mindig lehetőségként áll fenn."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!