Az öregedés megfordíthatóvá válhat

A Dana-Farber Rákkutató Intézet munkatársai részlegesen megfordították a kísérleti egerek öregedéssel járó degenerációs folyamatait. A módszer javította az állatok megtermékenyítő készségét, és visszatértek az öregedés során elveszett agyi funkciók is.

Dr. Ronald A. DePinho és munkatársai egy irányítható telomeráz génen dolgoztak. A kromoszómák végein található telomer szakasz a sejtek biológiai órája, annak rövidülése a sejtek öregedését vonja maga után. A telomeráz enzim egyfajta védősapkát alakít ki, mely védi a kromoszómákat a rövidüléstől. Időskorban az alacsony telomeráz-mennyiség következtében a telomerek egyre rövidebbek lesznek, ami degenerációs folyamokhoz, végeredményben pedig szellemi és testi hanyatláshoz vezet.

A kísérleti egerekben az irányítható telomeráz kikapcsolása az egyedek korai öregedéséhez vezetett, azonban a bekapcsolás segítségével a folyamat megfordíthatónak bizonyult, ami az öregedési jelek és tünetek csökkenésében nyilvánult meg. Mivel a daganatsejtek a telomeráz enzim segítségével biztosítják halhatatlanságukat, felmerült, hogy a módszer fokozza a daganatok kialakulásának valószínűségét, azonban a kutatók ezt nem tapasztalták.

A Nature legfrissebb számában megjelent tanulmány szerint az eljárás a jövőben olyan ritka betegségek kezelésében alkalmazható, ahol korai öregedés áll fenn. További alkalmazási terület lehet a regeneratív orvoslás, amikor a nagyfokban elöregedett szövetek helyreállítása újraaktivált fiatal sejtek segítségével történik.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.