Az elmúlt év legfurcsább balesetei

Az okok között, amiért a tavalyi évben az angolok orvoshoz siettek, szerepel a patkányharapás, a villámcsapás, sőt a WC-ről történő leesés is.

A vákuumágy használata A nagy-britanniai kórházak nyilvánosságra hozták a legfurcsább eseteket, ami miatt egyeseknek a sürgősségi ügyeletre volt szükségük 2010-ben.

Hetvenöt emberbe csapott bele a villám, 460 esetben okozott sérülést fűnyíró, 1120 darázs-, méh- vagy lódarázscsípés történt, harmincan katasztrofális viharok, huszonnégyen pedig patkányharapás következtében kerültek kórházba.

3680 vezető és gyalogos sérült meg állat által vontatott járművek miatt, 6419 embernek pedig a létrával gyűlt meg valamilyen módon a baja. 1419 esetben esett le valaki fáról, háromszáztízen pedig növényektől szenvedtek el sérüléseket, akár a töviseik, akár éles leveleik miatt.

2079-en úgy szenvedtek balesetet, hogy valaki éppen vitte vagy támogatta őket, 46.463-an pedig leestek valami nem túl magas helyről, amik között a WC-ülőke is szerepelt.

"Az adatok alapján igen széles skálája van a balesetek okainak" - idézte a Daily Mail a Baleset-megelőzési Bizottság szóvivőjének szavait. "Ezek közül néhány első hallásra jelentéktelennek tűnik, de minden esetben orvosi ellátásra szorult a szenvedő alany. Jó hír azonban, hogy a legtöbb baleset megelőzhető, csupán nagyobb elővigyázatosságra és a lehetséges kockázatok számbavételére lenne szükség."

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra