Az egészségügyi rendszer így alakul át

Meskó Bertalan orvosi jövőkutató egy rendezvényen a többi között arról beszélt: a technológia a jövőben drasztikusan átalakíthatja az egészségünkhöz való hozzáállásunkat, és így az egész egészségügyi rendszert.

A Most Fórum című rendezvénysorozat idei záróeseményén elhangzott előadásról a Hvg.hu írt összefoglaló cikket. A lap szerint a szakember elmondta: a küszöbén állunk annak, hogy tömegek elégeljék meg a helyzetet, miután ráébrednek, mennyivel több dologgal lehetnének tisztában a technológia segítségével, akár saját magukat, akár a világot illetően.

A technológia megváltoztatja az egészségügyi rendszert
A technológia megváltoztatja az egészségügyi rendszert. Fotó: iStock

Ez mindennek a mozgatórugója

Jön a vérnyomásmérés új korszaka - olvassa el a részleteket cikkünkben !

Meskó Bertalan úgy fogalmazott: már ma is rengeteg olyan eszköz van, mellyel otthon vagy akár útközben folyamatosan ellenőrizhetjük aktuális értékeinket. Ha nem is kórházi minőségben tárul elénk a kép - és főleg nem használható önkezeléshez -, sokkal önállóbbak lehetünk, mint eddig bármikor. Jó példa erre a félokos órák által is kínált alvásmonitorozás, a napközbeni folyamatos pulzus - és vérnyomásmérés lehetősége, illetve az órával vagy kis otthoni kütyüvel elvégezhető (egyszerűsített) EKG-vizsgálat . Az újabb és újabb eszközök megjelenése, a technológiai fejlődés jelenti mindennek a mozgatórugóját, de a változás valójában kulturális.

Nehéz ellenállni a változásnak

Aki mindenképpen ellen szeretne állni a változásnak, az megteheti, de tömegekre vetítve ez már nem biztos, hogy igaz, hangsúlyozza a szakember, majd hozzáteszi: ugyan továbbra is megmarad az egyén döntési szabadsága, hogy technológiai segédeszközök nélkül éljen, de ezzel olyan, egyre komolyabb lehetőségektől zárja el magát, hogy valójában egyre kevesebb döntési szabadsága van az embernek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!