Az arc a lélek tükre? A tudomány szerint igen!

A villámgyorsan eltűnő arckifejezések minden érzelmet elárulnak, és szinte egyáltalán nem is tudatosulnak, ezért akarattal nem is befolyásolhatók egykönnyen, állítják kanadai kutatók.

A kutatók 41 egyetemi hallgatót kértek fel a vizsgálatban való részvételre, melynek során a Dalhousie-i Egyetem kísérletes pszichológia tanszékén különböző képeket vetítettek a diákok elé. A cél az érzelmek elrejtése volt, ám ezt valójában senkinek sem sikerült teljes mértékben megvalósítani. Leanne ten Brinke, kísérletes pszichológia hallgató elmondta, hogy eredményeik alapján az arc vizsgálata hatalmas lehetőség a rejtegetett vagy hamis érzelmek megfejtéséhez, mivel a többi nonverbális kommunikációs eszközhöz képest a mimika viszonylag nehezebben befolyásolható. Egyelőre azonban még képzett szakemberek számára is nehéz megállapítani a valós érzelmeket, ha valaki el akarja azokat rejteni.

Az apró arckifejezések a másodperc huszonötöd részétől ötöd részéig tartanak. A Psychological Science-ben közzétett cikkben a kutatók 35 nő és 6 férfi arcát vizsgálták képnézegetés közben. Egyes képek célja bizonyos meghatározott érzelmek kiváltása volt, így a hallgatóknak mutattak játszadozó kisgyermekeket (boldogság) és levágott kezet (undor) is. Más képek (például egy teherautó fényképe) semleges érzelmeket közvetítettek. Az arckifejezésekről készült videofelvételek elemzése kimutatta, hogy a nem szándékosan megjelenő arckifejezés rendszerint nem is olyan rövid ideig, csaknem egy másodpercig tart, és hogy általában az arc felső vagy alsó részén látható.

A Pennsylvaniai Egyetem pszichiáter professzora, Dr. Daniel Langleben elmondta, hogy a számítógépek jobb munkát végeznek az arcok elemzésekor, mint az emberek, mivel nem veszik figyelembe az arc színét, vagy azt, hogy éppen kire emlékezteti az elemzőt az illető. Ten Brinke tervei szerint a következő lépés a gyakorlati élet szempontjából is fontos szituációk elemzése lesz. Szintén kanadai kutatás derítette ki ugyanis, hogy 60 eltűnt rokonáért videofelvételen könyörgő hozzátartozó csaknem fele valójában megölte a "hiányzó" rokont.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.