Az ábrándozás valóban megrontja az életet

Azok, akik ahelyett, hogy a jelenben élnének, folyton a múltjukon rágódnak vagy a jövőjükről ábrándoznak, többnyire elégedetlenebbek és boldogtalanabbak - állapította meg egy amerikai tanulmány.

Matthew Killingsworth és Daniel Gilbert, a Harvard Egyetem pszichológusai a Science című folyóiratban kifejtették: "Az emberi elme folyton elkalandozik, ez viszont boldogtalanságot eredményez. Az a képességünk, hogy olyan dolgokról gondolkodjunk, amik nem most történnek velünk, nagy eredmény a megismerés területén, de emocionális következményei vannak."

A vizsgálat során a kutatók 2250 embert vizsgáltak, akikkel iPhone-on keresztül tartották a kapcsolatot, és bizonyos időközönként megkérdezték tőlük, hogy éppen mennyire boldogok, mit csinálnak, és hogy a gondolataik a körül járnak-e, amit csinálnak vagy valahol máshol. Miután a válaszokat kiértékelték, kiderült, hogy az embereknek idejük 46,9 százalékában máshol járt az eszük, mint amit éppen csináltak. A megkérdezettek akkor voltak a legboldogabbak, amikor szexuális életet éltek, sportoltak vagy beszélgettek valakivel, legkevésbé pedig akkor érezték jól magukat, amikor az otthoni számítógépüket használták, pihentek vagy dolgoztak.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy az emberek gondolatai szex közben jártak leginkább a jelenben, minden más tevékenység alatt legalább az idő 30 százalékában elkalandoztak valamerre. Az elkalandozó gondolatok elemzése során a tudósok megállapították, hogy az ember boldogságának mindössze 4,6 százaléka tulajdonítható annak, hogy éppen mit csinál, míg 10,8 százaléka annak, hogy miről álmodozik. A tanulmány szerzői ebből arra következtettek, hogy az ábrándozás oka, nem pedig következménye az ember boldogtalanságának.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.