Apró robotok lövik szét a cisztákat az agyban

Egy kaliforniai vállalkozás két éven belül az emberi agyba küld apró robotokat, hogy azok szétlőjék a nehezen operálható vagy kezelhető cisztákat, gliómákat.

Miniatűr robotokat küldeni az emberi agyba már régóta a tudományos fantasztikum tárgya. Az egyik leghíresebb példa Isaac Asimov könyve és a "Fantasztikus utazás" című film, amelyben a tudósokból álló legénység egy miniatürizált űrhajóban utazik az agyba, hogy versenyt futva az idővel szétlőjön egy halálos vérrögöt egy fontos ember agyában. Egy kaliforniai startup szerint mindez hamarosan valósággá válhat (legalábbis ami a robotok miniatürizálását illeti). A Bionaut Labs (BL) tervei szerint két éven belül elvégezhetik az első klinikai kísérleteket embereken, hogy apró injekciós robotokkal lőjék szét az agyi cisztákat, daganatokat - írta a Medical Express egészségügyi hírportál.

dsadsa
Hamarosan valósággá válhat a miniatűr robotok agyba juttatása. Képünkön a Fantasztikus utazás (1966) c. film egyik jelenete látható. Fotó: Getty Images

Mágneses utaztatás

A kaliforniai cég már tesztelte robotjait nagy állatokon, például juhokon és sertéseken. Azt remélik, a technológia az ember számára is biztonságos. Ha az eljárás engedélyt kap, forradalmasíthatja az agyi rendellenességek kezelési protokollját. A jelenlegi kezelési módszerek mellett vannak olyan ciszták, daganatok, amelyek nehezen operálhatók az elhelyezkedésük miatt. Illetve a gyógyítás során az egész testet bombázzák gyógyszerekkel, ami súlyos mellékhatásokhoz és a hatékonyság csökkenéséhez vezethet.

A BL a világhírű Max Planck német kutatóintézeteivel fejleszti a robotokat. A kulcsmomentum a robotok mozgatása, amelyet mágneses energiával oldottak meg. A páciens koponyáján kívül elhelyezett mágneses tekercsek egy számítógéphez kapcsolódnak, amely távolról manőverezi a robotot az agy érintett részébe, majd ugyanezen az úton távolítja el azt. A kifejlesztett készülék könnyen szállítható és százszor kevesebb áramot igényel, mint egy kórházi MRI berendezés. Ráadásul nem károsítja az emberi testet, szemben az optikai vagy ultrahangos technikákkal.

A robot tulajdonképpen egy néhány milliméter hosszú, golyó alakú fémhenger. Amint az egység megközelít egy cisztát az agyban, rakétaként kilő, és hegyes végével átszúrja a duzzanatot, kiürítve belőle a folyadékot. A feltalálók remélik, hogy a robotot élesben is tesztelhetik, amikor a klinikai kísérletek két éven belül megkezdődnek. Siker esetén az eljárást egy ritka, gyermekeket érintő agyi rendellenesség kezelésére lehetne használni. Az ún. Dandy-Walker-szindróma egy veleszületett betegség, amelynél golflabda méretű ciszták alakulhatnak ki. A duzzanatok növelik az agyra nehezedő nyomást, amely életveszélyes neurológiai állapotot idéz elő.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hivatal (FDA) tavaly már megadta a Bionaut Labs engedélyét, amely megnyitotta az utat a Dandy-Walker-szindróma, valamint a rosszindulatú gliómák - gyakran operálhatatlannak tekintett agydaganatok - kezelésére irányuló klinikai kísérletek előtt. Az utóbbi esetben a mikrorobotokat arra fogják használni, hogy "sebészi pontosságú csapásként" közvetlenül az agydaganatba fecskendezzenek be rákellenes gyógyszereket. De a robotok méréseket is végezhetnek és szövetmintákat gyűjthetnek, miközben az agyban utaznak.

A Bionaut Labs saját tudomása szerint az első olyan kereskedelmi vállalkozás a világon, amely ilyen típusú terméket tervez, és amely jó eséllyel elsőként fogja megkapni az engedélyt az emberi kísérletekre az USA-ban. Első, de nem egyetlen cég - tehetnénk hozzá, hiszen a miniatűr orvosi robotok piaca minden bizonnyal óriási fejlődésnek fog indulni a közeljövőben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de máshol, tartósabban az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában szakadozott lesz a felhőzet. Helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúl kevésbé felhős, szélcsendes részein - párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, fagypont alá a kevésbé felhős tájakon hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!