Álcázott önbizalom?

A Georgiai Egyetem kutatói szerint vannak, akik magabiztossággal próbálják leplezni negatív önképüket. Az ilyen "labilis" magabiztosak valójában az alacsony önbecsüléssel rendelkezőkhöz hasonlóan viselkednek, és ilyenkor védekezővé válnak.

Nem úgy a "biztosan" magabiztos típusok! Ők nem védekeznek semmi esetre sem, derül ki a 100 tanuló bevonásával készült vizsgálatból, melynek eredményeit a Journal of Personality legfrissebb számában tették közzé. Michael Kernis pszichológus professzor és csapata megállapította, hogy bizonyos szituációkban a magabiztosságot színlelő diákok ugyanúgy védekező magatartást vesznek fel, mint nem nem titkoltan alacsony önbecsüléssel rendelkező társaik.

A valódi önbizalom segít önmagunk könnyebb elfogadásában, a fiatalok esetében a "pattanásokkal és minden mással együtt". Azok a diákok, akiknek tényleg nagy az önbecsülése, nem keresnek kibúvókat, vagy okolnak másokat, ha korábbi hibáikról vagy kellemetlen élményekről kell beszélniük. A színlelt magabiztosság azonban cseppet sem használ ilyenkor. Dr. Kernisék redményei fontosak, hiszen azt sugallják, hogy a verbális védekezés labilisabb önbecsülést, alacsonyabb elégedettséget takar. A kutatók nem akarják azonban azt a látszatot kelteni, hogy káros, ha valaki próbálja magát magabiztosnak mutatni. Probléma akkor jelentkezhet, ha a tettetés elsődleges céllá válik.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!