Akár 150 évig is élhetnénk

Egy új tanulmány szerzői arra jutottak, hogy optimális körülmények között az emberi élettartam legfelső határa 150 év lehet.

A kutatókat és tudósokat - ahogy a legtöbb embert - régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy meddig élhetnénk, ha genetikai örökségünk vagy a környezeti tényezők hatására nem halnánk meg "idő előtt" valamilyen betegségben vagy balesetben. Vajon meddig lenne tehát képes működni a testünk?

Egy, a Nature Communications című tudományos lapban megjelent friss tanulmány szerzői, Timothy Pyrkov, a szingapúri székhelyű Gero vállalat kutatója és munkatársai az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Oroszországban az öregedés , vagyis a hanyatlás ütemét vizsgálták, amely kijelölheti élettartamunk határát. Ehhez a vérsejtek számának változását és a napi megtett lépések számát vették figyelembe, a kapott adatokat pedig korcsoportonként elemezték - számol be róla a Scientific American oldala.

időskor
Nem mindegy, hogy utolsó éveinket milyen körülmények között és milyen állapotban töltjük. Fotó: Getty Images

Arra jutottak, hogy még ha le is mondunk olyan dolgokról - például szokásokról, káros szenvedélyekről, ételekről -, amelyek jó eséllyel megrövidítik életünket, és a legideálisabb körülmények között, komoly betegségek nélkül, stresszmentesen élünk, akkor is csak legfeljebb 120-150 év "lehet bennünk".

Miért nem élhetünk tovább?

Ennek véleményük szerint az lehet oka, hogy testünk azon képessége, hogy megújuljon, illetve egy-egy rendellenesség vagy működési zavar után helyreállítsa szervezetünk egyensúlyát, az életkor előrehaladtával gyengül. Annyira, hogy végül - a legoptimálisabb esetben is - az ellenállóképesség teljes megszűnése vezetne a halálunkhoz - vázolták a kutatók.

Az öregedés vérből kinyert jelei három nagy változást idéznek elő 34, 60 és 78 év körül - állítja egy stanfordi tudósok által vezetett kutatása. A felfedezés, amelyhez magyar tudósok is hozzájárultak, új utakat és diagnosztikai teszteket eredményezhet az öregedés elleni kutatásban. Részletek!

Az eredmények kevésbé meglepőek: kutatások és tapasztalatok igazolják, hogy az életkor előrehaladtával a testi reakciók lassulnak, sérülés vagy betegség esetén az öregedő szervezetnek több idő kell a gyógyuláshoz. Míg egy egészséges fiatal szervezete rugalmasan alkalmazkodik a környezeti és egyéb változásokhoz, és gyorsan regenerálódik, addig egy idős embernél minden élettani folyamat lassabb.

A tanulmány számos további kérdést felvet, így a többi között azt, hogy megérné-e jelentősen lelassítani az öregedési folyamatot. Meghosszabbíthatjuk-e életünket anélkül, hogy meghosszabbítanánk azt az időtartamot is, amikor már törékenyek vagyunk és gyengék? Magyarán megéri-e hosszabb életet kívánni, ha életminőségünkön nem sikerül javítani? A valaha élt legidősebb ember egyébként az 1999-ben elhunyt Jeanne Calment volt, aki 117. születésnapját még egy pohár borral és napi cigarettájával ünnepelte. Csak öt évvel később, 122 éves korában halt meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!