A rákos betegek nem kapnak megfelelő tájékoztatást

A rákos betegek kétharmada nem kap információt, vagy csak elenyésző mértékben a palliatív kemoterápia lehetséges túlélési esélyeivel kapcsolatban, mielőtt döntést hozhatnának, hogy alávetik-e magukat a kezelésnek, állítja a bmj.com-on megjelent tanulmány.

Az előrehaladott daganatos betegek esetén a palliatív kemoterápia csak kevés esetben használ. Az Egyesült Királyságban már elvárásként fogalmazódott meg, hogy ezek a betegek kapjanak pontos felvilágosítást a kezelés megkezdése előtt. Az ő esetükben az életüket évek helyett csak hónapokkal lehet meghosszabbítani.

A Bristoli Egyetem kutatói által készített tanulmány szerint a betegek kétharmada nem kap megfelelő tájékoztatást a kezelés lehetséges előnyeiről. A felmérést egy nagy gyakorlókórházban hajtották végre Anglia délnyugati részén, ahol 37 esetet vizsgáltak. Az onkológussal folytatott minden egyes konzultációt digitálisan rögzítették. Három gyakori rákfajtában (vastagbél-, nagysejtes tüdő- és hasnyálmirigyrák) szenvedő, a betegség előrehaladott stádiumában levő beteget követtek nyomon. Megvizsgálták, hogy milyen mértékben kaptak felvilágosítást a felkínált palliatív kemoterápia által elérhető lehetséges túlélési esélyekről.

A kutatók elbeszélgettek mindegyik beteggel, mielőtt még részt vettek volna a konzultáción. A konzultációról egészségügyi szakember készített feljegyzést, majd ezt követően újabb interjún vettek részt. A konzultációk során általában közölték a betegekkel, hogy a kezelés nem kötelező, de a túléléssel kapcsolatos felvilágosítás mértéke széles skálán mozgott. Ezek között szerepelt számadat ("nagyjából négy hét"), időtartam ("még néhány hónap"), homályos célzás ("még van némi ideje hátra"), vagy említést sem tettek róla. A 37 betegből mindössze 6 kapott számadatot. A nagy többség (26 beteg) esetében csak céloztak a túlélés esélyeire, vagy nem mondtak rá semmit.

A kutatók szerint félő, hogy az elkeserítő számok keresetlen alkalmazása megronthatja a kapcsolatot az egészségüggyel, és elveheti a beteg reményeit. Szerintük az átfogó és megfelelő tájékoztatás meglehetősen nehéz kérdés. Sokszor a beteget meg akarják óvni a rossz hírektől, ezért nem tájékoztatják őket a kemoterápia korlátozott sikereiről. Ezzel azonban elvehetik a lehetőséget a betegtől, hogy eldöntsék, részt vesznek-e a kezelésen.

A kutatók szerint az onkológusok és rákos betegekkel foglalkozó csoportok megfelelő információval kell, hogy ellássák a beteget, hogy azok reális döntést hozhassanak, mindezt természetesen megfelelő körültekintéssel. Javasolják, hogy az onkológusokat vegyenek részt kommunikációs képzésen is.

A szakemberek szerint országos szinten fel kell frissíteni az információkat az előrehaladott állapotú rákos betegekkel és a palliatív kemoterápia hatásaival kapcsolatban. Szükség van segítségre a döntés meghozatalára is, írta Daniel Munday és Jane Maher a cikkhez kapcsolódó szerkesztői kommentárban.

Forrás:
Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!