„Hajszárító sem kell” – rákbeteg kézilabdázón viccelődött, kirúgták a norvég csapat hangosbemondóját

Meglehetősen ízléstelen megjegyzést tett az ellenfél kemoterápiával kezelt játékosára a norvég Gjerpen kézilabdacsapatának hangosbemondója, akit a klub válaszul fel is mentett pozíciójából.

A 39 éves, korábbi norvég válogatott Camilla Herrem idén júniusban az Instagramon jelentette be, hogy mellrákkal diagnosztizálták. Egyszersmind arról is hírt adott, hogy a kezelése jól halad, sőt, alig néhány hónap elteltével már a pályára is visszatérhetett – a kemoterápiás kezelés mellékhatásaként immár haj nélkül.

Klujber Katrin (j), a Ferencváros és Camilla Herrem, a Sola HK játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának 3. fordulójában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria – Sola HK mérkőzésen az Érd Arénában 2025. szeptember 27-én
Csapatával Camilla Herrem (feketében) szeptember végén Magyarországon is pályára lépett az FTC elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Mint arról a 24.hu beszámol, éppen ezen, a Sola balszélsőjének kopaszságán élcelődött a hangosbemondó a csapat október 21-én lejátszott, Gjerpen elleni idegenbeli mérkőzése során. „Könnyű ezzel a frizurával, még hajszárító sem kell hozzá” – hangzott el a csarnokban, a rendkívül felháborító gúnyolódás pedig nem maradt következmények nélkül.

A Gjerpen szerdán arról adott ki közleményt, hogy mind a klub, mind a szpíker bocsánatot kért Herremtől és a Sola együttesétől egyaránt, amelyet az ellenfél el is fogadott. Ezzel együtt a másfél éve önkéntesként alkalmazott hangosbemondó a jövőben már nem dolgozik a Gjerpen mellett.

Egyre több fiatal nőnél alakul ki mellrák

A közelmúltban megírtuk, hogy a legfrissebb hazai statisztikák aggasztó tendenciára világítanak rá. Egyre több fiatal, 50 év alatti nőnél diagnosztizálnak emlőrákot. Sőt, a betegség más rákos megbetegedésekhez képest is kirívóan magas arányban fordul elő a fiatalabbak körében. Megfigyelhető továbbá, hogy a fiatalabb korosztályokat sokkal nagyobb arányban sújtják a betegség agresszív, illetve nehezebben kezelhető típusai.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Az éjszaka első felében a délnyugati tájakon gyenge eső még előfordulhat. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!