A koraszülöttek kevésbé lesznek sikeresek

A kiírt időpont előtt négy-hat héttel született csecsemők életét nagyobb eséllyel kísérik társadalmi és gazdasági hátrányok, mint azokét, akik teljesen kifejlődnek az anyaméhben - derül ki egy friss finn kutatásból.

A következtetéseket olyan személyek alapján vonták le, akik 1934 és 1944 között voltak koraszülöttek , s ez jelentősen csökkenti az eredmények értékét. A gyermekorvosok ugyanakkor a kutatás értelmét is megkérdőjelezik, hiszen a négy-hat héttel korábbi koraszülés csaknem mindig elkerülhetetlen az anya és a baba egészségének védelmében.

A világon minden tízedik szülés koraszülésnek minősül , tehát a 37. terhességi hét előtt történik. Ezek több mint 70 százaléka pedig úgynevezett kései koraszülés, tehát a 34. és a 36. hét között zajlik - olvasható a tanulmány háttérinformációi között. Az érintett csecsemőknek nagyobb esélyük van a fejlődési rendellenességekre, valamint a mentális és magatartási problémákra is.

Katri Raikkonen, a Helsinki Egyetem munkatársa kollégáival együtt csaknem 9 000 finn férfi és nő életútját vizsgálta meg, ezzel együtt a gazdasági és társadalmi helyzetüket születésükkor, valamint ötvenes éveik végén vagy hatvanas éveik elején.

A kései koraszülöttek nagyobb eséllyel váltak kétkezi munkássá

Az eredmények alapján a kései koraszülöttek nagyobb eséllyel váltak kétkezi munkássá, kisebb eséllyel kerültek be a felsőoktatásba, alsóbb társadalmi rétegbe csúsztak, valamint jövedelmük alapján a társadalom alsó harmadához tartoztak. Összességében kevesebb pénzt kerestek és kevésbé voltak iskolázottak -; áll a című szakfolyóirat októberi számában.

"Ennek alapján az évente tízmillió kései koraszülött fokozott kockázatnak kitéve éli le az életét, ami a társadalmi és gazdasági hátrányokat illeti" - állítják Raikkonen és kollégái.

"70-80 évvel ezelőtt negyvenszázalékos volt a halandóság a koraszülötteknél , éppen ezért össze sem lehet hasonlítani a kilátásaikat a maiakkal" - kommentálta Dr. Andrew Adesman, a New York-i Steven & Alexandra Cohen Gyermekkórház szakértője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!