A kisbabák már mindent értenek?

A szülőknek érdemes megválogatniuk szavaikat, hiszen a kicsik már 9 hónapos korukban fölismerik a beszédet - állítják a New York-i Egyetem szakértői.

"Eredményeink azt mutatják, hogy a gyerekek beszédérzékelése rendkívül rugalmas. Ez azt jelenti, hogy a szavak fölismerése sokkal korábban megtörténik, mint eddig feltételeztük" - mondta Athena Vouloumanos professzor. A tudósok eddig csak abban voltak biztosak, hogy a felnőttek roppant változatos beszédformák megkülönböztetésére képesek érzékszerveik "finomhangoltsága" révén, ám a csemeték esetében feltételezésekre szorítkoztak.

A kísérletben 9 hónapos csecsemők vettek részt, akik embertől és papagájtól származó beszéd-, illetve nem-beszédhangokra reagáltak. Az elhangzott szavak a "truck" (kamion), a "treat" (csemege), a "dinner" (vacsora) és a "two" (kettő) voltak, egyéb hanghatásként pedig fütyülés, torokköszörülés és madárcsicsergés szerepelt egy Alex nevű afrikai szürkepapagáj közreműködésével.

Mivel a babák nem szolgálhattak szóbeli reakcióval, a szakértők tekintetük irányát és a pillantás hosszát mérték. A huzamosabb fókuszálást a felismerés jeleként értékelték. A hangokat olyan vizuális ingerekkel társították, mint például egy sakktáblaszerű kép, felnőtt női arcok vagy egy pohár. Az eredmények szerint a gyerekek a látottaktól függetlenül sokkal tovább figyeltek az emberi beszédre, mint az emberektől származó egyéb hangokra.

Amikor a papagájbeszéd emberi arcokhoz vagy eszközökhöz társult, a csecsemők tovább figyeltek rá, mint a madár egyéb hangjaira. Ez azonban más vizuális kísérők esetén nem történt meg, így a fejlődéspszichológiai tanulmány szerzői szerint a kisgyermekek képesek megkülönböztetni az állati beszédet más effektusoktól, de csak bizonyos körülmények között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!