A jeges Dunában is kész megmártózni Schirilla György

Az időjárási előrejelzések alapján a szokásosnál is nagyobb erőpróba: kemény fagy és jeges víz vár szombaton Vácott a Duna átúszására vállalkozó Schirilla Györgyre - olvasható a város honlapján.

Az egészséges életmódot hasonló próbákkal is népszerűsítő 50 éves sportember folyamátúszására a tervek szerint délután 3 órakor kerül sor, de a vállalkozó kedvűeknek már fél háromkor érdemes lesz kimenniük a partra a közös bemelegítő futásra. A vízbeereszkedés előtt és után különféle produkciókkal szórakoztatják a közönséget a Duna-parti országzászlónál.

Saját honlapján Schirilla György arról ír, hogy utálja a hideg csapvizet, a hideg zuhany pedig szinte sokkhatásként éri, mint ahogy azt sem szereti, ha kemény fagyban kell várakoznia egy villamosmegállóban. A nulla fok körüli Duna teljesen más - teszi hozzá. Saját bevallása szerint az ilyen hőmérsékletű szabad vizekben otthonosan mozog és örömmel tempózik. "A jéghideg vízben fázni nem, legfeljebb fokozatosan megfagyni lehet" - írja a sportember.

A tervek szerint a váci úszást követően február 11-én Szarvasnál, 18-án Bikácsnál, 25-én Halászinál mártózik majd meg a jeges vízben - derül ki honlapjáról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.