A gipszelés jövője - 3D forradalom a traumatológián?

Miért szenvedünk csonttörés esetén még mindig a gipsszel, amikor a technológia sokkal jobb megoldásokat is tud már? - teszi fel a kérdést blogjában Meskó Bertalan. Be is mutat egyet.

Szinte mindenkin volt már gipsz. Tudjuk, mit jelent a gipsszel élni egy kificamodott boka vagy törött kéz miatt. Nehéz, nem higiénikus, viszket és ha ellenőrzés van, várni kell, lecserélni – írja blogjában Dr. Meskó Bertalan, PhD orvosi jövőkutató.

A szerző tavaly találkozott Dubaiban a 3Dsystems cég vezetőjével, akinek miután másodszor is eltört a keze, megelégelte a hagyományos gipszet, így a cége szakemberei terveztek a kezére egy 3D nyomtatott keretet . Ez könnyű, kényelmes, tudott vele zuhanyozni és néhány ezer forintba került.

Azóta az ötleten sokan dolgoznak. Ezek a 3D-ben nyomtatott vázak még nem rögzítik olyan biztonsággal a végtagot, mint a hagyományos gipsz , de mivel 1 év alatt jutottunk el az ötlettől az első megvalósításig, hamarosan ez is változni fog. Jó lenne, ha egyenesen traumatológusok dolgoznának rajta – írja.

Egy holland hallgató azt oldotta meg, hogy a kart tökéletes részletességgel lehessen nagyon olcsón beszkennelni. Egyszerű lézer pointereket, kamerákat és egy Raspberry Pi-t (egy bankkártya méretű, egyetlen áramköri lapra integrált filléres számítógép) használt fel hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!