A fogyás egyszerű titka: piros tányér

Azok, akik piros színű tányérból esznek, egy felmérés szerint akár 40 százalékkal is kevesebb ételt fogyasztanak. Sőt ez trükk az alkoholos italok esetében is működhet: használjunk piros poharat és máris kevesebbet iszunk.

Egy német és svájci tudósokból álló kutatócsoport szerint ugyanis a piros szín veszélyt jelez, ami az étkezések vagy az alkohol fogyasztás során megálljt parancsolhat az agynak. A kutatók szerint ezért a piros szín alkalmazása sokat segíthet a fogyókúrázóknak és az alkoholproblémákkal küzdőknek.

A kutatás során 41 férfi hallgatót kértek meg arra, hogy piros vagy kék csészékből igyanak teát. Az önkéntesek 44 százalékkal kevesebbet fogyasztottak a piros csészékből. Hasonló eredményeket hozott a második kísérlet is, amikor 109 embert kértek fel, hogy fehér, kék vagy piros tányérból egyenek.

A kutatók szerint az eredmények alapján a kormány több piros színt használhatna: az egészségtelen ételeket például piros csomagolással árulhatnák a boltok polcain, de a kocsmákban is használhatnának több piros színt a túlzott alkoholfogyasztás elkerülése érdekében.

A tanulmány az Appetite című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!