A férfi vezeti a háztartást, ha a nő dolgozik többet?

A naponta sokat dolgozó férfiak feleségei gyakran feladják saját állásukat, hogy az otthoni teendőket átvegyék a férjtől, ám az ellenkezője csak elvétve fordul elő.

A férfiak akkor sem hagyják abba a munkát, ha feleségük már heti 60 órában vagy még többen dolgozik, állítja a kutatás vezetője, Youngjoo Cha, a Cornell Egyetem szociológus doktorjelöltje. "A nők hajlamosabbak feláldozni karrierjüket, mivel általában a férfiak szakmai előmenetele számít fontosabbnak, és a hagyományok szerint az anya vállalja a gyereknevelést, illetve a házimunka és a család egészségének felelősségét is" - mondta el Cha. Szerinte több nő hajlandó feladni munkáját, ami azokra az időkre emlékeztet, amikor még kevés nő dolgozott otthonán kívül, és a kenyérkereső a férfi volt.

Legújabb vizsgálatában Cha az 1995-2000. közti amerikai népszámlálás házaspárokra vonatkozó adatait tekintette át. Eredményeiről az Amerikai Szociológus Társaság éves bostoni közgyűlésén számolt be. Megállapította, hogy ha a férj hetente több mint 60 órát dolgozott, felesége 44 százalékkal nagyobb eséllyel hagyta ott saját munkahelyét. Fordított esetben azonban szó sem volt hasonló önfeláldozásról. Különösen az anyukák hajlottak állásuk feladására, ha a családapa túl sok időt töltött a munkahelyen. Náluk 90 százalékkal nagyobb volt a munkahely elhagyásának esélye, mint a gyermektelen nők esetében. Még a valódi egyenlőségben élő párokra is jellemző, hogy a gyermekeket elsősorban a nő felelősségének tekintik, mondta el Cha.

Kiderült, hogy a szakképzett férfiak 30 százaléka dolgozik hetente több mint 50 órát, míg a feleségnél ugyanez a szám mindössze 12 százalék. Korábbi beszámolók szerint az amerikai dolgozók 12 százaléka állította, hogy 50 óránál többet tölt munkahelyén hetente. 1983-ban még 9 százalék vallotta ugyanezt. A nemek közti különbség akkor is megmaradt, ha a statisztikai adatokat korrigálták az iskolázottság, illetve a jövedelem szintjével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +6 °C

A tovább szakadozó frontális felhőzet, valamint a képződő gomolyfelhők mellett az ország nagy részén sok napsütésre lehet számítani. Csepergő eső, rövid zápor csap kevés helyen fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szél a délnyugati tájak kivételével sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A légmozgás késő délután kezd veszíteni erejéből.A csúcsérték általában 17 és 22 fok között alakul. Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.