A citromlé segíthet visszahozni az emlékeket

Amikor félbevágunk egy almát, a felülete hamar megbarnul. Ha azonban az antioxidáns tulajdonságú citromlével bekenjük, ez a folyamat lelassul.

Egyszerűen megfogalmazva ez a barnulási folyamat, vagyis oxidatív stressz játszódik le az agyban, amikor az Alzheimer-kór kialakul. Az alap kórok valószínűleg az oxidatív stresszt okozó szabadgyökök kialakulásával összefüggő egyik fehérje rendellenes feldolgozása.

A Georgiai Egyetem Gyógyszerész Karának kutatói kimutatták, hogy az egyik antioxidáns késleltetheti az Alzheimer-kór összes indikátorának, többek között a kognitív romlás jelentkezését. A Journal of Neuroscience legutóbbi számában megjelent kutatásukban a szakértők egy MitoQ nevű vegyületet adtak be olyan egerekbe, melyekben genetikai módosítással Alzheimer-kórt idéztek elő.

Az oxidatív stressz a kutatások szerint az agyi idegsejtek pusztulását okozza, ami az Alzheimer-kór kialakulásához vezet. Az új kutatás vezetője, James Franklin, már 2004 óta vizsgálja az idegsejtpusztulást és az oxidatív stresszt. Elmondta, hogy az agy az összes oxigén 20 százalékát fogyasztja el a szervezetben, pedig a térfogat csupán 5 százalékát teszi ki, ezért különösen hajlamos az oxidatív stresszre. Franklin és a tanulmány társszerzője, Meagan McManus azt állítják, hogy a korábbi kísérletekben az Alzheimer kezelésére beadott antioxidánsok azért nem hoztak eredményt, mert nem koncentrálták eléggé a sejtek mitokondriumában. A mitokondriumok a sejteken belül lévő struktúrák, amelyek többféle működést végeznek, többek között oxidatív molekulákat is termelnek. Ezek a molekulák károsítják az agyat, és sejtpusztulást okoznak.

A MitoQ szelektív módon gyűlik fel a mitokondriumban. Az anyag hatékonyabb, ha egyenesen a mitokondriumot célozza, nem pedig általában az egész sejtben van jelen.

A kísérletben a génmódosított egerek az örökletes Alzheimer-kórral összefüggő három gént hordoztak. Az ivóvizükön keresztül MitoQ-t kapott egyedek jelentősen jobban teljesítettek az emlékezőtehetséget vizsgáló Morris-féle vízi útvesztőben, mint azok az egerek, amelyek nem kaptak az anyagból. A kezelt egerek esetében a tesztek negatív eredményt mutattak az Alzheimer-kórral összefüggő oxidatív stresszre, az amiloid lerakódásra, az idegsejtpusztulásra és a szinaptikus veszteségre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!